2008. július 10., csütörtök

Pesten jártam...

Also…

Akarom mondani: szóval…
Tegnap megjártam a fővárost. Hogy mi célból? Elvileg és gyakorlatilag is találkoztam az Accordia Kiadóval. És hogy milyen volt?

Izgultam rendesen. Drága Lucym jött velem, úgyhogy így valamelyest könnyebb volt. Több mint egy óráig voltam bent a pasival. Papolt ott mindenféléről, aminek már a felére sem emlékszem. Bár így utólag visszagondolva: ha vannak egyetemen előadásai, szívesen beülnék…

És a kiadással mi van? A magyar nemzet – jaj, de szeressük – nem támogatja annyira az elsőkönyves írókat. *ugye milyen cuki?* De sebaj, felajánlott egy lehetőséget.

Ki hallott már olyanról, hogy antológia? Mert én – őszintén szólva – csak pár napja ismerkedtem meg a szóval. A lényeg az, hogy vagy 25 másik íróval egyetemben bekerülnék egy könyvbe… mondjuk egy novellával vagy regényrészlettel, és aztán olvasnának az ország egész szegletében, ha azt megveszik. Majd esetleg felfigyelhet rám valaki…
A dolog hátulütője, hogy meg kell vennem x példányszámot és saját magamnak terjeszteni. Szerintetek?

A könyvkiadástól nem vette el a kedvem a bácsika, sőt, kb. azokat mondta el, amit én is tudtam. *mennyivel könnyebb egy ismert embernek eladni a könyvét, mint egy ismeretlennek, még ha az ismert emberé nem is olyan jó…*

Nem csalódtam én senkiben, a kedvem sem ment el a dologtól, de tényleg. Csak így meggondolom, hogy meghozom-e azt a pénzbeli áldozatot… És még nem tudom. Mindegy, szeptember végéig gondolkozhatok! ;)

A nap legjobbja az volt, hogy Lucyval *szeretjük a húgokat* úgy kettőtől egészen fél hétig beszélgettünk a West End teraszán, és közben Kreeteeka is társult hozzánk. Lucyval bepótoltuk, amit csütörtökről úgy hiányolt… :) Majd a vonat indulása előtt Griz is megérkezett *tejbeGrizt akar!* és nemcsak integetés volt, hanem egy kicsit vele is beszélgettünk.

Nagyon imádom azt a három csajt! Meg másokat is, de most őket emelem ki. Bocsika mindenki mástól…

A vonattal rendben hazaértem, olvastam, alkottam *a Mona-fogadás írását fejben kidolgoztam, már csak meg kell írni* rejtvényt fejtettem és pihentem.

Este hazaérve még felléptem a világhálóra, adminkodtam, Zsókát frissítettem, meg megnéztem a legfontosabbakat.

Hát ennyi az én történetem. Hogy lesz-e belátható időn belül „könyvespolcos” regényem, azt nem tudom. De ha nem lesz, engem az sem keserít el. A lényeg, hogy most néhányan olvassák, és nekik örömet szerezhetek. Kell ennél több?

Puszi,
Hanna

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hm... Bizonyos példányszám terjesztése... Az mennyi lenne pontosan? Mert egyről biztosan tudok, aki venne *igen, jelentkezik is. még ha nem is látod* :) :P

TejbeGrizt? Kérsz? Nagyim csinált :) Csak nem tudom, hogy mire odaérne, még ehető lenne az állapota, avagy sem. x)

Mindenesetre akárhogy döntesz, akkor is jó döntés lesz. :)

Puszi :)

ui: én hallotam azt a szót x)

Dézi Hanna írta...

A példányszám? Az attól függ, hány oldal kerül be. Azt hiszem, húsz oldalnál negyvenet kell megvenni... valami ilyen rémlik.

Mindegy nekem, csak jöjjön. Lehet, hogy délután csinálok... nyami!

Köszi, hogy a döntés terén így bízol bennem. Igen, majd lesz valami. Valahogy nagyon nem izgat most. Vannak dolgok, amik jobban érdekelnek jelenleg, és az nem a könyvkiadás :P

Puszi

u.i.: jó, ha hallottad azt a szót!

Névtelen írta...

Én, én ismerem az antológia szót ^^ Sőt, szeretem is, rengeteg olyatot olvastam már x)
*erőteljesen csápol, ő megvenné ^^*
Mindenesetre szurkolok, hogy felfedezzenek, ha úgy döntesz, belemész a dologba, és tényleg megjelensz. Bár kérdés, mennyit kéne neked terjeszteni (vagyis a megjegyzés szerint akkor milyen hosszút írnál bele x)). Meg egyáltalán, az mit jelent? Fogod a kis stóc könyveket és te adod el otthon? Vagy csak annyi a lényeg, hogy meg kell venned, hogy nekik meglegyen a pénzük? Egyáltalán szabad olyat, hogy engedély nélkül árulsz? XD
Mondjuk szerintem el lehetne őket adni. Ha nem egy gyilkos szám, amit venni kéne.
Hajrá hozzá ^^
Pusz, Siri

Névtelen írta...

Kannibálok!

Hanna, nem láttad a házunkat a vonatból? :) Szerencsére én se, mert az azt jelentette volna, hogy rosszra szálltam.

Amúgy gratulálok! :)

Névtelen írta...

Ma reggel olvastam Zsókát, még csak az elején járok. Összességében tetszik (van itt egy pici "de" is azért... XD), majd írok hozzá bővebben is, ha gondolod :-)

Az meg, hogy kiadják-e a könyvedet... már az is nagy szó, hogy visszareagáltak valamit, pláne, hogy még beszélgetésre is hívtak. Kezdetnek szerintem épp elég, fiatal vagy még, akármikor megjelenhet könyved. Meg aztán, nem is biztos, hogy azzal jársz a legjobban, ha kiadják...

Az antológiát én is ismertem, még irodalomóráról ;-) (amikor nem törit tanultam, akkor ragadhatott rám :D)

Szóval csak hajrá, és véletlenül se add fel, bármiről is legyen szó az életben.

Livi

Dézi Hanna írta...

Siri: megnéztem, ha 16 oldal kerül bele tőlem, akkor 40-et kell megvennem. Nem tudom, hogy engedélyezett-e, de ez azért van, hogy ne legyen veszteségük.
Az jó, ha szerinted el lehetne adni őket. Még gondolkozom, és időm is van.

Griz: Köszi a gratulációt. Nos, én figyeltem a házatokat. De hogy azt láttam-e, azt nem tudom. :S És az jó, hogy te nem láttad, csak már otthonról! ;) Puszi neked!

Nemesis: Szia! Olvasod? Na, azért bővebben kíváncsi lennék ám a véleményedre, főleg a "de" miatt... ;)
Igen, fiatal vagyok még, ráérek, bár azért tényleg felemelő érzés lenne, ha megjelenne.
Köszi, nem vagyok egy feladós típus. Csak belegondolva, hogy még sok idő áll előttem, így most lehet, hogy kicsit a kiadást háttérbe szorítom, és egyszer talán tényleg meglegyint a siker szele...

Puszi mindannyiótoknak, és bocsi, hogy így egyben válaszoltam... *ez lesz a legtöbb hozzászólást kapott bejegyzése eddig* LOL

Névtelen írta...

Jajhát szija! :) Első megjegyzésem itt :$ De eddig tényleg nem volt mit írnoim...
Jaj hát tökjó :) Énis szeretlek, jó, hogy te imádsz :P. A könyvsről meg... sztem tegnap kitárgyaltuk már de... Ha nem, én nem tudok mit mondani... Tedd, amit jónak látsz, aztán majd elválik! Én szurkolni fogok, akárhogy dönts is! :)

Dézi Hanna írta...

Üdvözlégy erre, Lucy!
Oké, a könyvről egyszer majd döntök. Ezer puszi neked! És köszi a szurkolást, Hugi! :D

Névtelen írta...

Inkább ide írok, és nem myvipre most, ide úgyis jobban tartozik. És azért csak most, mert az elmúlt napjaim olyan sűrűek voltak...
Az antológia szót én is ismerem még irodalomról, illetve ismernem kellene, mert szerettem a magyart, és háromszor is érettségiztem belőle (nem, egyszer sem volt ismétlő), mégsem tudtam megjegyezni soha, hogy pontosan mit is jelent. Csak híres "A holnap antológiája" ugrik be róla. (Már nem emlékszem, mitől volt híres... :DDD)
Na, én is megvenném azt a könyvet.:)) Mindenképpen.:)) Akárhogy is döntesz, én biztos vagyok benne, hogy egyszer sikerül kiadnod a saját regényedet.:)) Nem is olyan soká, remélem.:)) Ja, és utána meg még egyet és még egyet és még egyet...:))
Most írhatnám, hogy kitartás, meg mennyi mindenkinek nem jelenik meg a könyve, aki pedig megérdemelné, és a Tied úgyis meg fog, és hogy még tényleg fiatal vagy, van időd, de tudom, hogy Te úgyis így nézed ezt az egészet.:)) És ez így nagyon helyes - irigyellek is, mert én még mindig kicsit csalódott vagyok.:) De nem baj, mert a remény még mindenképpen él, én így is örülök Neked.:))

Dézi Hanna írta...

Áh, egy Tamcsyy! Nem is tudod, mennyire megörültem, hogy te írtál...
Tök jó, még egy ember, aki megvenné... Mily öröm ez. Bár még mindig nem tudom, hogyan döntök... de időm van még.
Ahogy arra is, hogy megjelenjenek a könyveim. Mert bármi lehetséges, és mint általában mindenhez, ehhez is elég optimistán tudok hozzáállni. Tudok pesszimista is lenni, de az csak egy bizonyos témakörben... :P
Köszönöm szépen, hogy írtál... És... A remény hal meg utoljára, mint mindig... Puszi: Hanna