Három órája -4°C-os agyvízzel indultam neki az estének. Egész nap őrült tempóban rohangáltam...
Tegnap este korán kidőltem - ennek Lucy a megmondója. És egyből el is aludtam, majd fél kilenckor saját magamtól keltem fel, és tök jól éreztem magam. Minden szuperül kezdődött.
Még az sem tudott lehangolni, hogy anyu elküldött a boltba, ahova évente kétszer megyek el (na, jó, gyakrabban, de nem túl sűrűn). Majd mikor hazajöttem, uncsitesóm telefonált, hogy nem tudnám-e bevállalni délelőttre a lányát - felvigyázásra. Oké, legyen, úgyis régen akasztott már ki. XD Egyébként jó kislány, főleg, ha a húga nincs vele.
Üveget mostunk, mert anyu barackot szedett, amit aztán be is rakott. Kiterítettük a ruhát, beszedtük a szárazat, játszottunk a kertben, amíg nem volt nagy meleg. Aztán bejöttünk a géphez, és Noni (az uncsitesóm lánya) mindenképpen játszani akart valamit a gépen. Interneten vannak ilyen barbie-s játékok, de azokból már elege volt. És tudni kell, hogy a gépünkön nincsen ekjátékok, nem szoktunk szórakozni velük.
Nézegeti a pici lány a cd-ket, és talált egy olyat, hogy Sims. Na, jó, legyen - gondoltam. Feltelepítettem, majd elkezdtünk játszani. Az elején ő mondta, mit hova rakjak, de utána már átvette az irányítást - nagyon ügyi volt! Csak kétszer gyulladt ki a sütő, és mind a kétszer a frászt kaptuk, hiszen a nőnek volt már pontja a főzés terén.
Majd ebédeltünk, amit ketten sütöttünk! ;) Vagyis ő szendvicsezett...
Áh, és kihagytam, hogy közben felmentünk az édesanyjához, mert a húgomat haza kellett cuccoltatni a művházból! Táborban volt, és anyu befőzött, szóval én voltam a fuvaros.
Majd kettőkor bementünk a városba. Először láncot vettünk a hintaágyra, aztán valami földet apu virágainak (apu is velünk volt!), vásárlás a Lidlben, és végül a Baumax. Na, ott tudnak még felidegesíteni! A hódfarkú zöld zsindely megvolt, de persze vörös téglány sehol se. Eladó meg naná, hogy nincs a közelben! Majd negyed órát vártunk arra, mire szíveskedett egy megjelenni... és a vörös téglány fent volt a magasban. Paff.
Közben megnéztük a virágokat is, mert hát miért ne néznénk meg? Végül azokból nem vettünk.
Hazaértünk, a jégkrémek be a hűtőbe, így is egy picit megolvadtak. Pakolás, hogy minden a helyére kerüljön. Egy táskába alma és barack, majd Nonit hazavittem. Persze, hogy nem negyed óra, amíg náluk vagyok. Miért lenne annyi?
Uncsitesómmal jót beszélgettem, aztán a két lány (Noni és Lili) műsort adott nekünk, majd a végefelé kezdtek jól összeveszni (a számítógépen XD). Megjött az apjuk, így én akkor feladtam a harcot, és elindultam haza.
Ugyebár Rendmániás létemre nem hagyhattam úszni a konyhát, ezért mosogatás, pakolás, sepregetés... még ruhabeszedés, és fél nyolckor bejöttem a gép elé.
De tudjátok, mi volt a legjobb az egész napban? Hogy egyszer nem merült fel bennem, hogy most Zsókát kellene írnom, vagy hogy éppen Imagine-en mi a helyzet. Lucyra azért gondoltam - őszintén megmondva, mert tegnap este kicsit hirtelen léptem ki msn-ről. Fáradtam voltam.
És mit látok Imagine-en, miután minden utat végigjártam? Nem ismerik a helyesírást. Szó szerint. Felmerült bennem a gondolat, hogy ha én így meghökkentem, akkor milyen kép festődött le az oldalról egy idegen számára, aki csak úgy betévedt, és beleolvasgatott a chatbe? Nem hiszem, hogy hamar visszavárható... :S:(
Lemoderáltam a listát, mert már egy-két napja csak torlódott... Aztán beköszöntem nekik. És nem tetszett a dolog. Griznek sem, úgyhogy ebben egyet értettünk!
Főleg, hogy egyiküknek a honlapján is fent van már az a szöveg, amit mindegyikük alkot. Oké, tudom, hogy ők viccnek szánják, de amikor azt írja valaki, hogy "kosuték", akkor én már a falnak megyek. Szegény Kossuth és a többiek forogtak a sírjukban, ha még most is nem azt teszik.
Miért kell ezt csinálni? Nem idézek, nem az én stílusom. De engem akkor is felháborít az a szöveg. Nem tudok mit csinálni, ez van.
Jah, és arról még nem is szóltam, hogy az adminokról mit írtak. Azaz írt egy valaki. De nem firtatom, ő nem admin, nem érzi át a magyar nyelv szépségeit eléggé, én örülök, hogy van ez a tisztem, még ha ők néha semmibe is nézik.
(Megjegyzem: én ezt szűrtem le a szövegből, ha valaki lefordítja, hogy nem erről van szó, annak akkor örülni fogok.)
Agyvíz állása: 88°C volt úgy fél órája, most már 60 alatt járogat, ám megeshet, hogy megint felszökik... És még Zsókát sem írtam. Kiborítanak az ilyenek, mit tegyek. Megpróbálok elvonatkoztatni, és hátha sikerül majd.
Mindenesetre ezt a napot meg kellett osztanom veletek, nem hagyhattam ki a dolgokat.
Bocsánat azoktól, akik azt a bizonyos írást írják, de ez volt az én véleményem. Ne haragudjatok, de admini szemem nem tudom kikapcsolni, és én tisztelem a nyelvünket annyira, hogy ne indítsak antihelyesírás-mozgalmat! Miért érdemelne ilyet?
Jó éjt!
Hanna *már csak az kéne, hogy a neveket kisbetűvel írják*

4 megjegyzés:
Szió!
Nem tehetek róla, nem kötözködni akarok, de nem tudok nem véleményt fűzni a dolgokhoz. Láttam, hogy írtad már Imagine is, hogy a nevek zavartak leginkább ebben a "játékban". Ebben tulajdonképpen igazad is van, de nem akartuk megbántani sem Kossuthot, sem Descartes-ot, sem senki mást, sőt, az adminokat sem direkt kergetjük az őrületbe.
Kicsit hibásnak érzem magam, hiszen Izisz a kedvemért kezdte az egész nyelvújítósdit, mennyivel egyszerűbb, ha mindent úgy írunk, ahogy ejtjük - a többi pedig már csak játék. Ennek ellenére, szerintem senki nem róná fel nekünk ezt a kergeséget a nevekkel, vagy akár a nyelvtani szabályokkal, ugyanúgy, ahogy a feltöltött írásnál is oda van téve mellé zárójelben, hogy humor. Eszünk ágában sem volt komoly írásokat ilyen stílusban monitorra vetni, és szerintem ezután sincs... azóta pedig már a neveket is szabályba iktattuk, hogy helyesen kelljen írni. ;)
És azt írtad, az újakat ez esetleg elrémíti... nos, én nem hiszem. Pont ma mutattak nekem példát arra, hogy egy komoly oldalon is szerepelhetnek felyezetek, ahol még a figyelmeztetés ellenére sem javítja a hibát az admingárda... nálunk ilyesmire nincs példa, és szerintem, szerintünk végig egyértelmű volt, hogy csak poénkodunk - voltak olyanok, akik nem az elejétől kapcsolódtak be, és nekik is elmagyaráztuk mi az ábra, és jót nevettek rajtunk.
Szerintem ezzel nem rontunk az oldalon, és nem állt szándékunkban sem téged, sem Grizt, sem senki mást pellengérre állítani, vagy körbenevetni, és ettől a játéktól (mert ez még mindig csak egy játék) függetlenül mindannyian ügyelünk az írásmódra - én például tudom magamról, hogy a legkisebb hibára képes vagyok kiakadni, másnál is, magamnál pedig pláne.
Hogy felidegesítettünk vele, ne haragudj érte, nem állt szándékunkban, csak szerettünk volna magunknak néhány vidám percet szerezni, és azoknak is, akik esetleg elolvassák a feltöltött dolgokat, vagy pedig csak figyelték a kibontakozó beszélgetést - mert volt ilyen is.
Siri
"Pont ma mutattak nekem példát arra, hogy egy komoly oldalon is szerepelhetnek felyezetek, ahol még a figyelmeztetés ellenére sem javítja a hibát az admingárda..."
Ezt a mondatot szó szerint nem értem. Az már mindegy, hogy "felyezetek" fejezetek helyett... Csak azzal az admingárdás résszel van nagyobb gondom. Miért kellene nekik javítani? Vagy min?
Ne érezd magad hibásnak. Egyszerűen ilyen vagyok, hogy ilyeneken húzom fel magam. Mert nekem ez rosszul esett, akárki akármit gondol, mond. Szóval ez van. Felőlem, szórakozhattok vele, nem is nézek mostanság a chatre, mert csináljatok, amit akarok. Attól, hogy nekem rossz, még ha nektek jó, ti vagytok fölényben, hát legyen. És ha szórakoztat, akkor meg pláne. Nekem más a szórakozás, ez van. *vállvon*
Megpróbálok megbocsátani, mert azért az agyvizem amúgy is nyugtalankodik mostanság. És csináljatok, amit akartok, egy szabad országban élünk - még egyelőre.
Köszi, hogy kifejtetted a véleményed, és hogy megosztottad velem! Üdv: Hanna
Tudom, hogy fejezeteknek kell írni, és pontosan ezért írtam - ama fanfices oldalon "felyezetek" szerepel fejezetek helyett. És ez az, amin ott kéne nekik javítaniuk, mert a fejezetek számánál szerepel eme szó. Mindegy. Ez csak egy példa akart lenni arra, hogy az ilyesmik rémítik el az olvasókat, és nem a mi játékunk...
Ha sért a véleményem, ne haragudj érte, azt hiszem, itt nem fogunk közös nevezőre kerülni. Gyerekes poénkodás volt, de mi jókat nevettünk tegnap, és nekem például segített a hisztis nyúzott hangulatomon.
Ez a mi vagyunk fölényben, ez kicsit olyan, mintha következetesen figyelmen kívül hagynánk mindenkit, aki más véleményen van, pedig részemről ez nem igaz, és szerintem a többiek részéről sem... Na de most ez sem számít. Lényeg a lényeg, szerintem ha megosztod velünk elenvetéseidet egy-egy témát illetően, nem fogunk figyelmen kívül hagyni, sőt! Hiszen neked mégiscsak több beleszólásod van a dolgokba, mint nekünk.
Siri
Ah, értem már azt a dolgot. Köszi a felvilágosítást.
Igen, nem is kell mindenen összhangra jutnunk, milyen lenne úgy a világ?
Nem sértett a véleményed - a válaszból nem jött le? No, igen, reagálni még nem tudok igazán jól...
Ígérem, máskor egy-egy témát illetően közölni fogom veletek az ellenvetésem, ha úgy hozza a sors. Addig is legyetek jók, és mulassatok! Mert ha pl. téged a rossz hangulatodból kihozott, akkor már megérte nektek, hogy törődtetek az egésszel ;)
Puszi: Hanna
Megjegyzés küldése