Szerintem eléggé optimista vagyok, az Imagine nevű amatőr írói oldalon adminként működök közre, tagja vagyok az Űrbüfének, méghozzá én vagyok az egyik cukrász. Azon kívül befejeztem az érettségit, és izgatottan várom, hogy egyetemre mehessek. Ha bármi több érdekel, olvasd a blogom, vagy látogass el a honlapomra.
Írásom oka, hogy lezártam a szavazást, amit Zsóka miatt tettem ki. Mindenki láthatja az eredményt, és a döntésemről egyelőre nem szeretnék beszámolni, majd ha annak idejét látom. Az pedig még nem most jött el. De egy nap mindenre fény derül... :)
Köszönet annak a hét embernek, aki szavazott. Nagyon aranyosak vagytok. :)
Edit: ha még lehet szavazni, az azért van, mert bolond a blogger és nem akkor akarja lezárni, amikor én. :P
Ez a 81. bejegyzésem, és minden várhatóság szerint az utolsó is.
Mint páran észrevehettétek, az utóbbi napokban elég gyakran változott a blog skinje. Egyikkel sem voltam megelégedve, és most sem vagyok, ezért is tértem vissza az eredetihez.
Tehát ezt a blogot bezárom, nem törlöm ki, lehet rajta olvasgatni, sőt, magam is gyakran vissza fogok ide járni, az biztos.
Mindenesetre újat készítettem, ami mától elérhető, és remélem, ott is ugyanolyan szeretettel fogtok kommentelni nekem, mint ahogy itt tettétek. :)
Jelentés I: befejeztem a 42. Zsóka-fejezetet, vagyis a második évad 20. részét. Már csak kettő választ el attól, hogy a második széria is teljes legyen. És utána hogyan tovább? Hát...
Jelentés II: minden döntés meghoztam, amit meghozhattam. Viszont annak érdekében, hogy a kedélyeket csigázzam, nem árulok el semmit. Azt sem, hogy mikről döntöttem, azokat meg főképpen nem, hogyan. Most rosszkislány vagyok. :P
Jelentés III: csak azért, hogy ne kettő legyen. ;)
Jelentés IV: a következő szerencseszámomig már nem megyek el, oké?
Jó éjt! Szép álmokat! Puszi! Azoknak pedig Jó reggelt, akik reggel tévednek ide. :)
Ma nagyon korán keltem! Fél hétkor. Ugye, milyen rémisztő? A legjobb az, hogy még mindig nem vagyok fáradt, pedig elmúlt tíz óra. :D
Azért keltem ilyen korán, mert anyuval rútul kihasználtuk, hogy a húgom nincs itthon, és bementünk Nyíregyre a piacra. :P Vásároltunk a kolira. És olyan jó volt! Nagyjából mindent megvettünk, amit akartunk - csupán olyan papucsot nem találtunk, ami tetszett is volna nekem. :S De kaptam: utazótáskát (piros és nagyon jól néz ki), cipőt (fehér edző), fehérneműt, zoknit, pulcsit (piros), törülközőt, pizsamát... Amit vettem: vaníliás parfüm, válltáska (piros :P), egy felső (barna)... Feltűnt nektek, hogy hányszor szerepelt a piros szín? Pedig nem vagyok oda érte, de most megkedveltem... ;)
Aztán megselejteztem a ruhatáram. Kikerült két felsőm, néhány pólóm és egy mellény. Jaj, egy farmert ki is felejtettem! :P
Majd leültem írni. De közben megláttam, hogy PSB bejelentkezett msn-re, szóval letámadtam, hogy Boldog Születésnapot kívánjak neki! Egy kicsit beszélgettünk, majd elbúcsúztam, hogy az alkotás mezejére léphessek.
A fogadásos történethez nem volt ihletem, így azt hiszem, egy mondatot írtam. Viszont jelentem: a két főszereplő végre beszélgetett egymással, és már a 8. oldalon járok! Fél siker, mert ha úgy vesszük, akkor ez több mint az egyharmada (20 oldalnál), ha meg úgy, akkor az egy negyede (harminc oldal). És még van két hetem! :D
Viszont ma nekiláttam Zsóka utolsó előtti előtti fejezetének. Másfél oldal meg is van, ám utána elszállt az ihlet, meg a gép is folyton szórakozott velem, így leálltam filmet nézni. :)
Kövesd a nőt! Láttátok már? Ben Stiller van benne, meg Cameron Diaz. Eddig tök jó, nekem nagyon tetszik. Átlagos amerikai film, de mire sem vágyok jobban most, mint egy ilyenre. Hátha ihletet kapok a romantikus sztorimhoz! :D
Holnap megyünk ünnepelni. Uncsitesóm 20-án lesz 18 éves, csak előrehozzuk egy kicsit. Úgyhogy holnap nem igazán leszek gépközelbem, valószínűleg, hogy csak reggel és este. Ez van.
Tegnap lemostam a kocsit, és ezért még mindig szenvedek. Mivel egész nap meleg volt, így én elég későn kezdtem el. Este pedig a szúnyogok martaléka lettem. De legalább a kocsi tiszta (porszívózás, mosás, ablaktisztitás). Amúgy meg egész nyáron nem csípett meg annyi szúnyog, mint az elmúlt két-három napban. :S Kezdenek elszaporodni.
Ma egyébként évforduló van. Ma hat hónapja ismerkedtem meg Lucyval. Tudom, ilyeneket nem szoktak észben tartani, de a 16-a vonz engem *születésnapja*, úgyhogy megjegyeztem. Tehát:
Boldog fél éves tesó-fordulót Nekünk! ;)
És búcsúzom is. Még megnézem a filmet, aztán alszok, és erőt gyűjtök a történeteimhez.
Legyetek rosszak, Puszi, Hanna
U.i.: A szavazás elég érdekesen alakul. XD Három-három hogy folytassam, illetve hogy ne. Na, így segítetek a döntésben? Köszi szépen :P
Mint már az előző bejegyzés szerkesztett változatában is írtam: az Imagine meggyógyult... :)
És itt is bejelentem, hogy holnapra net- és gépmentes napot tervezek. Meg is valósítom!
Először is olvasni fogok, jó lenne azt a könyvet befejezni, amit rég kihoztam a könyvtárból. Valamint a másikat is jó lenne elolvasni. Hajrá nekem! ;) Menni fog ez, érzem.
Még mit akarok holnap? Lehet, hogy beiktatok egy pedikűrt. De olyan jó kis lábáztatósat, amikor hosszú perceken keresztül csak úgy magatehetetlenül fürödhet a két lábam a forró vízben. Beleborzongok, ahogy így rágondolok.
Mit még? Nos... *erőlteti az agyát* Nem tudom, de az jó lesz. :)
Amúgy meg boldog vagyok. Zsóka kapott néhány kritikát a mai napon, és nagyon feldobtak. A mérleg jelenleg billen az igen felé ;) - csak úgy mellékesen megjegyeztem.
Msn-ezek. Kezd nagyon Lucy-hiányom lenni... Nem tudom, hogy fogom kibírni a koleszt... *először vegyék fel!* :S Na, majd meglátjuk. Hiszen amibe nem halunk bele, attól csak erősebbek leszünk. Leendő csoporttársam nem igazán aktív, pedig ő lépett be hozzám. Mert most olyan hangulatban vagyok, hogy senkihez nem lépek be, aki kíváncsi rám, az rám tud kattintani, nem? Eddig én zaklattam az embereket, most csinálják ők!
Megnéztem a Kill Bill 1-et. A 2-t is megnéztem volna, ha nem lett volna rosszul a lemeztől a lejátszó. Nem ízlett neki, így még a menüig sem jutottam el, előtte kidobta. Fogalmam sincs, mi lehetett vele. Még holnap adok neki egy esélyt, és ha összejön, akkor... Egyébként nekem az első rész vége túl véres volt. Még akkor is, ha feketefehérben mutatták. Nem vagyok oda a szamurájos filmekért, lehet, hogy ez a gond. Viszont a történet nagyon jó! És Tarantinónál tetszik, hogy nem folyamatosan haladnak az események, hanem ugrálva. Bár a Ponyvaregényt ezért is nem értettem először, mert a mozaikdarabokat nekem kellett összerakni. Azért jó filmek, nem?
Nem tudom, mihez kezdjek. Kitartó típus vagyok, legalábbis annak ismertem meg magam, de most igazán fogalmam sincs, mi legyen...
Hogy mi a probléma? Néha úgy érzem, elegem van Zsókából, máskor meg ötletek tömkelegei úszkálnak a fejemben arra várva, hogy papírra vessem őket. Ám manapság egyre többször kap el az az érzés, hogy ideje lenne megválni tőle.
Mint már korábban írtam, nagyon függőjévé tudok válni néhány dolognak. Szerintem ez történt most Zsókával kapcsolatban is. Le kell szoknom róla. Majdnem két éve vele kelek és fekszek, szinte nincs olyan napom, amikor ne gondolnék rá. Nem is értem, JKR hogyan bírta ki a 17 évet? Nekem már ez a kettő is kezd sok lenni.
Hogy hogyan döntök, az még a jövő zenéje. Mindenesetre a második évadot biztosan befejezem, alig három és fél résznyire vagyok ettől a céltól. Hogy utána mi lesz? Azt még eldöntöm. Ha minden jól alakul, akkor kevesebb mint egy hónap múlva vége lesz a második résznek, és utána lesz két hónapom, hogy kiokoskodjam a dolgokat. Csak valami olyan "end" kell ennek a szakasznak a végére, hogy akár folytatni is lehessen onnan; de ha úgy döntök, akkor meg elmenjen egy nagyszerű befejezésnek.
Tudom, sokan sajnálnák, ha vége lenne, még én magam is. Lehet, hogy most így érzek, de majd október végén azt mondom, hogy "Kalandra fel! Jöhet a harmadik évad!", viszont az is megeshet, hogy nem. 50-50% az esélye, semerre sem billen a mérleg nyelve.
Egyébként van egy harmadik lehetőség is. Hogy egy évre szünetelek. És akkor a harmadik évadot jövő október végén kezdhetném el egy olyan indítással, hogy: Egy évvel később... Na, szerintetek? Persze tudom, hogy sokan arra voksolnának, hogy ne hagyjam abba. Nagyon jól tudom...
Egyelőre tényleg döntésképtelen vagyok. Délelőtt a vég mellett döntöttem volna, most meg a folytatás mellett. *jelenleg is alkot, tovább szövi a szálakat*
Persze közben sok víz lefolyik még a Tiszán meg a Dunán. Sokszor gondoltam már ilyenekre, ennek Lucy a megmondója. Msn-en hányszor említettem már neki, te jó ég! Szerintem néha ki is tud akadni tőlem... :P
Nem hiába tettem ki a szavazást, ami még fut pár napig, de lehet, hogy meghosszabbítom azért, hogy minél többen letehessék voksukat. Kíváncsi vagyok, ki mit gondol. Érdekel mások véleménye, főleg olyanoké, akik olvassák is az említett történetet.
Most amúgy nem kell arra gondolni, hogy szívtelen vagyok és megválok a szereplőmtől. Nem, egyáltalán nem erről van szó. Zsóka már annyira belém ivódott (vagy én őbelé?), hogy nem tudnám csak úgy kitépni magamból. De ha mégis majd arra vetemedek, hogy véget vetek mindennek a második évaddal, akkor biztos, hogy senki sem fog csalódni bennem... Legalábbis remélem.
Na, jó. Így búcsúzom, mert normálisabbakat már nem tudok kisajtolni magamtól. Nagy dilemmám van, ami felett nem tudok napirendre térni. Annyi biztos, hogy a döntésemről hallani fogtok.
Hm. Az utóbbi napokban nem tudtam, mivel feljönni ide a blogomra, és valahogy most sem tudom, mit írhatnék.
Nincs olyan kedvem, hogy leírjam: ezt csináltam, azt csináltam, ez annyira tetszett, de az még jobban... Nem, valahogy ez most nem jön be nekem.
Sőt, tervezem, hogy csinálok egy másik blogot is *megőrült, vagy már régen az?*, de azon csak mélyenszántó gondolatokat hintenék el. Oké, felesleges, és lassan jön is az egyetem, szóval nem igazán lenne rá időm, meg nem szoktam mélyen szántani a gondolataimat... :P
Jaj, jövő héten a "háziluszim" nem lesz itthon, mert Londonba ruccan ki az édesanyjával. Hogy fogok kibírni? Nehezen. De egy biztos, kevesebbet leszek msn-en, mert úgyse szoktam beszélgetni senkivel, kettő meg: msn nélkül nagyon sokat haladhatok az írásaimmal, mert ma kemény egy bekezdésnyit haladtam Zsókában... és a határidő is szorít a másiknál...
Na, jó, mára hagyom ezt békében porladni, nem megy ez nekem. Még az írás sem jött össze...
Legyetek rosszak! Puszi, Hanna
U.i.: Ezt a képet azért raktam be, mert most nagyon megtetszett (a húgom szermányolta valamelyik oldalról). Nincsenek sötét gondolataim, csak már nagyon régen csatoltam képet, és úgy gondoltam... ;)
Szerdán, azaz tegnap megjártuk a húgommal a várost, és majdnem mindent elintéztünk. Csináltattam igazolványképet, nyitottam bankszámlát, vettem egy szoknyát és egy felsőt, aztán később egy új napszemüveget (a húgom egy felsőt meg egy napszemüveget), aztán pedig iskolalátogatásit is kértünk a sulijából. És hogy mit nem intéztünk el? A húgomnak nem igényeltünk adókártyát, mert annyian álltak odabent, hogy rossz volt benézni is :P Újra belevetettem magam a fogadásos történetbe, és nagyon jól haladok vele. Nem úgy, mint kellene, de több a semminél. (Négy és fél oldal már készen is van - húsz a minimum, harminc a maximum érték, szóval nem kilátástalan a helyzet!)
Csütörtökön, vagyis ma az unokahúgomra vigyáztam nyolc órás műszakban. Nem is csoda, ha fáradt vagyok. Néztünk mesét, játszottunk a neten, főztünk, felmentünk a postára, fagyiztunk, szóval minden volt, ami nyolc órába belefér. Még szerencse, hogy már lassan nyolc éves, mert így azért könnyebb boldogulni és szót érteni vele, mintha fiatalabb lenne. Jaj, azt kihagytam, hogy versenyre írtunk (ő is és én is bal kézzel :P). Ő győzött, mert hiába elsős volt, azért mégiscsak vérbeli balkezes... Én meg csak próbálgatok azzal a kezemmel.
A posta. Feladtam a jelentkezést a koliba, remélhetőleg minden rendben lesz, és várom az eredményt, ami úgy 13-a után néhány nappal érkezik majd. Ha minden rendben van. Optimistán állok a dolgokhoz, pesszimistának kicsit nehéz lenne lennem, nem?
Most is írtam a történetet, de két oldal után megakadtam, szóval a Wordöt becsuktam. :) Majd holnap folytatom, hátha pihentebb leszek.
Nem is koptatom tovább a billentyűzetet (de msn-en még igen :D), elköszönök, csak beszámoltam arról, hogy még élek és lélegzek, meg élvezem a nyár adta lehetőségeket...
"Az emberek az hiszik, hogy birtokolnak egy elmét, pedig az elméjük az, ami fogva tartja őket." /Bob Marley/
"Az élet olyan, mint egy doboz bonbon: az ember nem tudhatja, mit vesz belőle." /Forrest Gump c. film/
"Ha tudomásul veszed, hogy nem vagy a világ csodája, mindenki megbecsül majd." /C.S. Lewis/
"Ha ablakunkon kihajolva várjuk emberünket, akkor kicsikét mégiscsak kicselezzük az időt, mert egy pillanattal előbb vehetjük észre. Hát még, ha az utcasarkán lessük, hogy jön-e már. De meddig mehetünk elébe egy életen át?" /Ancsel Éva/
"Aki az álmait követi, az nem tétlenkedhet." /Paulo Coelho/
"Bármikor újrakezdhetem azt, amit most csinálok, de az álmom, az nem várhat. Vagy engedelmeskedem neki, vagy kitörlöm az agyamból." /Paulo Coelho/
"Körülöttetek pedig ott a nagyvilág; bezárkózni, azt lehet, de a világot örökre kizárni - azt már nem." /J.R.R. Tolkien/
"Gyermekkorban... akkor boldog az ember. Azt hiszi, elvarázsolt helyen él. Aztán felnövünk, és megszakad a szívünk." /Atlantisz gyermekei c. film/
"Élj másokkal, halj meg egyedül." /Lost c. film/
"Ne feledd, akinek barátai vannak, nem lehet felesleges!" /Az élet csodaszép c. film/
"Mi van, ha nincs senki? Mi van, ha úgy éljük le az életünket, hogy senki sem vár?" /Ház a tónál c. film/
"Ki az az APEH? És neki miért jár a pénzemből?" /Jóbarátok c. film/
"Bejártam a világot ihletért, és ráleltem arra, aki az álmainak él." /80 nap alatt a Föld körül c. film/
"Soha senkinek ne mesélj el semmit. Ha elmeséled, mindenki hiányozni kezd." /J.D. Salinger/
"Amit lehetetlennek hívnak, az, amit még sosem láttak." /Csodás álmok jönnek c. film/
"Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni a életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják." /Paulo Coelho/
"Legutolsó dolog, amit megtudsz egy könyv írása közben az, hogy mivel kellett volna kezdened." /Blaise Pascal/
"Képzeld el, hogy tartanak egy háborút, és senki nem jön el." /Carl Sandburg/
"A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni." /Winston Churchill/
"A haza nem oszt ajándékokat, a haza áldozatokat követel." /Jókai Mór/
"Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen." /Arany János/
"Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'" /H. Jackson Brown/
"Nem mi vetünk véget a háborúnak, a háború fog végezni velünk." /H.J. Wells/
"Álmainkban olyan világban járunk, ami csak a miénk." /J.K. Rowling/
"Ha meg tudod álmodni, meg is tudod valósítani." /Walt Disney/
Utolértem magam Zsókában! Halljátok ezeket a vállamról lemáló vastömböket? Mert én igen!
Szóval az a lényeg, hogy a mai napon elkészültem a második évad (Mosoly a világra) 18. fejezetével, azaz a következő rész normális időben jöhet a jövő hét végén. :D És ennek most nagyon örülök! Egy hónapja csak erre hajtottam, nem is tudom, mennyi fejezetet hoztam össze, csakhogy végre a terv szerint haladhassak.
Apropó! Mindjárt csinálok is egy nagyon fontos szavazást, és kérem, hogy mindenki úgy voksoljon, ahogy gondolja, ne úgy, ahogy nekem lenne jó! :P;)
Amúgy meg semmi hír. Jaj, dehogyisnem! Ilyet elfelejteni!
Kimi ma a 3. lett (Magyar Nagydíj), de csak úgy, hogy Massa pechére az autója három körrel a vége előtt megadta magát. Én csak annyit nem értettem, hogy Kimi a verseny elején sehol nem volt, aztán az utolsó etapban meg 15 másodpercet hozott az előtte haladón. Kérdem én, hogy ezt végig nem csinálhatta volna? Akkor talán még a győzelem is benne lett volna. Na, de ne legyek nagyravágyó, az a Dritter Platz is nagyszerű, így második a tabellán, öt ponttal Lewis mögött...
Mivel ma a hetedik hónap utolsó napja van, ezért elengedhetetlen, hogy két embernek ne kívánjak boldog születésnapot!
Méghozzá Happy Birthday J.K.Rowlingnak és Harry Potternek! ;)
Aztán el kell árulnom, hogy Zsókában már csak egy fejezettel vagyok elmaradva a tervezettől, és ez nagyon jó érzés!
Ma rövid leszek, csak még az utolsó júliusi bejegyzést meg akartam írni.
Egy hónap, és új világ kezdődik, bár ez már a holnapi elsejével is jöhetne akár. Hiszen minden nap egy új kezdet, akkor minden elseje még jobban! Hiszen a hónap első napja!
Reményteljesen búcsúzok, és kívánom, hogy mindenki álma váljon egyszer valóra! Mert nincs is annál nagyobb csoda, ha ez megtörténik.
Legyetek rosszak - mert jónak lenni unalmas!
Puszi, Hanna
U.i.: A statisztika-mutatót valamikor mostanság helyeztem el, csakhogy később tudjak mihez viszonyítani ;)
Kezdek becsődölni. És nem tudom, hogy fizikailag vagy idegileg.
Hogy mi ártott meg nekem annyira, nagyon nem tudom, és nem is akarom kutatni az okokat. Csak annyi biztos, hogy ugyanazzal a belülről feszítő fejfájással küszködök jelenleg, ami februárban is kiütött egy hétvégére, meg ami valamikor májusban is jelentkezett. És ez nem jó! Nagyon nem jó.
Nem normális fejfájás ez, valami más, amit hasonlítani sem tudok máshoz, minthogy valami ki akar törni belőlem, és most nyomja a koponyámat...
Egyszerűen ingerült vagyok, olyan kis semmiségeken is felhúzom magam, amiken máskor csak jót röhögnék. Mintha kezdeném elveszíteni önmagam, úgyhogy gyorsan ki kell találnom valami kihúzó jelenséget.
Megyek is, csak itt jelzem, hogy ha egy-két napig nem vagyok elérhető, vagy éppenséggel elérhető vagyok, de mérges, akkor azt vegyétek annak, hogy rosszul érzem magam, és nem az embereket utálom.
Három órája -4°C-os agyvízzel indultam neki az estének. Egész nap őrült tempóban rohangáltam...
Tegnap este korán kidőltem - ennek Lucy a megmondója. És egyből el is aludtam, majd fél kilenckor saját magamtól keltem fel, és tök jól éreztem magam. Minden szuperül kezdődött. Még az sem tudott lehangolni, hogy anyu elküldött a boltba, ahova évente kétszer megyek el (na, jó, gyakrabban, de nem túl sűrűn). Majd mikor hazajöttem, uncsitesóm telefonált, hogy nem tudnám-e bevállalni délelőttre a lányát - felvigyázásra. Oké, legyen, úgyis régen akasztott már ki. XD Egyébként jó kislány, főleg, ha a húga nincs vele.
Üveget mostunk, mert anyu barackot szedett, amit aztán be is rakott. Kiterítettük a ruhát, beszedtük a szárazat, játszottunk a kertben, amíg nem volt nagy meleg. Aztán bejöttünk a géphez, és Noni (az uncsitesóm lánya) mindenképpen játszani akart valamit a gépen. Interneten vannak ilyen barbie-s játékok, de azokból már elege volt. És tudni kell, hogy a gépünkön nincsen ekjátékok, nem szoktunk szórakozni velük. Nézegeti a pici lány a cd-ket, és talált egy olyat, hogy Sims. Na, jó, legyen - gondoltam. Feltelepítettem, majd elkezdtünk játszani. Az elején ő mondta, mit hova rakjak, de utána már átvette az irányítást - nagyon ügyi volt! Csak kétszer gyulladt ki a sütő, és mind a kétszer a frászt kaptuk, hiszen a nőnek volt már pontja a főzés terén.
Majd ebédeltünk, amit ketten sütöttünk! ;) Vagyis ő szendvicsezett...
Áh, és kihagytam, hogy közben felmentünk az édesanyjához, mert a húgomat haza kellett cuccoltatni a művházból! Táborban volt, és anyu befőzött, szóval én voltam a fuvaros.
Majd kettőkor bementünk a városba. Először láncot vettünk a hintaágyra, aztán valami földet apu virágainak (apu is velünk volt!), vásárlás a Lidlben, és végül a Baumax. Na, ott tudnak még felidegesíteni! A hódfarkú zöld zsindely megvolt, de persze vörös téglány sehol se. Eladó meg naná, hogy nincs a közelben! Majd negyed órát vártunk arra, mire szíveskedett egy megjelenni... és a vörös téglány fent volt a magasban. Paff. Közben megnéztük a virágokat is, mert hát miért ne néznénk meg? Végül azokból nem vettünk.
Hazaértünk, a jégkrémek be a hűtőbe, így is egy picit megolvadtak. Pakolás, hogy minden a helyére kerüljön. Egy táskába alma és barack, majd Nonit hazavittem. Persze, hogy nem negyed óra, amíg náluk vagyok. Miért lenne annyi?
Uncsitesómmal jót beszélgettem, aztán a két lány (Noni és Lili) műsort adott nekünk, majd a végefelé kezdtek jól összeveszni (a számítógépen XD). Megjött az apjuk, így én akkor feladtam a harcot, és elindultam haza.
Ugyebár Rendmániás létemre nem hagyhattam úszni a konyhát, ezért mosogatás, pakolás, sepregetés... még ruhabeszedés, és fél nyolckor bejöttem a gép elé.
De tudjátok, mi volt a legjobb az egész napban? Hogy egyszer nem merült fel bennem, hogy most Zsókát kellene írnom, vagy hogy éppen Imagine-en mi a helyzet. Lucyra azért gondoltam - őszintén megmondva, mert tegnap este kicsit hirtelen léptem ki msn-ről. Fáradtam voltam.
És mit látok Imagine-en, miután minden utat végigjártam? Nem ismerik a helyesírást. Szó szerint. Felmerült bennem a gondolat, hogy ha én így meghökkentem, akkor milyen kép festődött le az oldalról egy idegen számára, aki csak úgy betévedt, és beleolvasgatott a chatbe? Nem hiszem, hogy hamar visszavárható... :S:(
Lemoderáltam a listát, mert már egy-két napja csak torlódott... Aztán beköszöntem nekik. És nem tetszett a dolog. Griznek sem, úgyhogy ebben egyet értettünk!
Főleg, hogy egyiküknek a honlapján is fent van már az a szöveg, amit mindegyikük alkot. Oké, tudom, hogy ők viccnek szánják, de amikor azt írja valaki, hogy "kosuték", akkor én már a falnak megyek. Szegény Kossuth és a többiek forogtak a sírjukban, ha még most is nem azt teszik.
Miért kell ezt csinálni? Nem idézek, nem az én stílusom. De engem akkor is felháborít az a szöveg. Nem tudok mit csinálni, ez van. Jah, és arról még nem is szóltam, hogy az adminokról mit írtak. Azaz írt egy valaki. De nem firtatom, ő nem admin, nem érzi át a magyar nyelv szépségeit eléggé, én örülök, hogy van ez a tisztem, még ha ők néha semmibe is nézik. (Megjegyzem: én ezt szűrtem le a szövegből, ha valaki lefordítja, hogy nem erről van szó, annak akkor örülni fogok.)
Agyvíz állása: 88°C volt úgy fél órája, most már 60 alatt járogat, ám megeshet, hogy megint felszökik... És még Zsókát sem írtam. Kiborítanak az ilyenek, mit tegyek. Megpróbálok elvonatkoztatni, és hátha sikerül majd.
Mindenesetre ezt a napot meg kellett osztanom veletek, nem hagyhattam ki a dolgokat. Bocsánat azoktól, akik azt a bizonyos írást írják, de ez volt az én véleményem. Ne haragudjatok, de admini szemem nem tudom kikapcsolni, és én tisztelem a nyelvünket annyira, hogy ne indítsak antihelyesírás-mozgalmat! Miért érdemelne ilyet?
Jó éjt! Hanna *már csak az kéne, hogy a neveket kisbetűvel írják*
Mostanság írni sincs időm, nemhogy blogolni. Noha van fölös időm, és még energiám is lenne rá. Ám lefoglalnak. Hogy kik? A csoporttársaim.
Valahogy nagyon népszerű lehetek, mert minden nap van egy-két új ember, aki felvesz msn-re. Most reggel is volt egy. Én már nem értem, és követni sem tudom. A jelenlegi 36-ból úgy 24-gyel beszéltem már, azt hiszem. És papírra jegyzetelek, mert ezt a tömeget bírni már nem lehet.
Mindenki szimpatikus volt így elsőre. Mert kétszer eddig nem sok mindenkivel beszélgettem. Persze vannak olyanok, akiket kicsit jobban ismerek, hiszen őket nem csütörtöktől kezdve látom, hanem már korábbról. Náluk nem is keverek semmit!
Pedig írni akarok!!! Akárhányszor megfogadom, hogy rejtve maradok msn-en, hogy ne zavarhassanak, annyiszor szegem meg. Mert van bennem egy olyan érzés, hogy ha már felvettem őket, vagy felvettek, akkor meg kell adnom az esélyt az ismerkedésre. Eszem azt a jó szívemet!
Egyébként egy Forma 1-ért rajongó lánnyal már összehozott a sors, meg pár olyannal is, akik Agatha Christie-ért vannak oda, és egy valaki még a HP-t is imádja! Lehet ilyen mázlim?
Jaj, na én megyek is, mert még most bétázok, aztán a húgom is fellép ma, meg délután keresztanyám születésnapját ünnepeljük, amire nagyon nincs kedvem menni.
Este meg ha törik, ha szakad, akkor is készen leszek Zsóka új fejezetének háromnegyedével, hogy holnap könnyedén fejezhessem be. Nem fog érdekelni senki!
Hm. Elgondolkodtatok már azon, hogy még be sem mutatkoztam? Lelkes blogíró vagyok itten, erre szinte nem is ismertek... Akkor kezdjünk bele!
2006. március 25-én születtem, édesanyám Hannának keresztelt el. Elvileg van egy nővérem, ő Lia, és másik apától származik, ezért a vezetékneve Láza, nem Dézi, mint nekem. Furcsán is néznék ki Láza Hannaként... vagy nem?
Na, jó, a viccet félretéve!
Hanna és én is kosok vagyunk, csak míg Hanna a periódus elején született, addig én a végén. Esküszöm, nem is figyeltem erre, amikor megszültem. Véletlen lenne? Vagy a Sors játszik velem? Ki tudja?!
Aztán május 20-án ünnepli a névnapját, én 22-én. Ez megint egy véletlen egybeesés volna? Nem hiszem. Egyébként én tényleg nem szándékosan terveztem így a dolgokat!
Mit kellene még tudni rólam... Ah, megvan! Kattintsatok a kattintsatokra! ;) Ennél többet már én sem tudok mondani... Csak feltétlenül éreztem, hogy ezt meg kell osztanom veletek. Néha vannak ilyen érzéseim.
Amúgy meg ma befejeztem egy újabb Zsóka-fejezetet. Így már csak kettővel vagyok elmaradva. Egyet jó lenne a hétvégén, a másikat meg jövő hétvégén megírni. Közben pedig végre el kellene kezdenem foglalkozni a fogadásos írással is... Hajrá nekem! ;)
Holnap 24-e, kiderülnek a ponthatárok az egyetemekre-főiskolákra. Majd jelentkezem az örömhírrel, avagy valami mással. Most inkább vagyok realista... és nem optimista!
2007. július 21. Kit mire emlékeztet ez a dátum? Kinek mi ugrik be elsőre? Semmi? Akkor te bizonyára nem vagy Harry Potter olvasó. Hiszen ezen a napon jelent meg az olyannyira várt utolsó kötet, a Harry Potter és a Deathly Hallows.
Egy író... egy ötlet... milliónyi rajongó. Ezt kommentálni sem kell.
Egy héttel később olvastam el, és akkor ehhez hasonló gondolataim támadtak:
Valamiért olyan nehéz most leülni, és összeszedni a gondolataimat róla. Az előbb még magamban megfogalmaztam, olyan jól hangzott. Ám most így helyet foglalva eszembe se jut, hogy az imént mit találtam ki.
Elolvastam, kész, vége. Boldog, csodálatos véget talált ki az írónő, le a kalappal előtte. Szerintem nem sokan várták ezt. Én mégis örülök annak, hogy Harry életben maradt, és a barátai is virulnak. Az osztályban sokan Voldemortra voksoltak, de én végig kitartottam a mellett, hogy a főhős nem fog meghalni. Elvégre én is egy író volnék! És nagyon jól tudom, milyen nehéz megválni egy-egy szereplőtől. Átérzem, mit érezhetett Joanne akkor, amikor az utolsó pontot is feltette az I-re...
...Sokat fogok még gondolni a kis csapatra, ami az elmúlt hat év folyamán a szívemhez nőtt. Szerettem őket, szeretem őket, és szeretni is fogom őket… mindörökre. Nem is tudom minden gondolatomat összeszedni. Majd később. Igen, később. Akkor sikerülni fog.
És mi van most? Egy évvel és egy nappal később...
Most sem tudom kifejezni magam, ha róluk kell beszélni...
A tévében az írás közben és utána készült riportfilmet adják le. Ezért is jutottak most eszembe.
Hogyhogy jutottak? Joanne és Harry. Mind a ketten...
Mert mit kaptam én tőlük? Az olvasás örömét és fantáziát. Örökre hálás leszek nekik ezért, és szerintem soha, de soha nem fogok kinőni belőle.
Mert télen ahányszor kinyitom majd az ablakot, a beáramló levegőről Ő fog eszembe jutni. Amikor először olvastam, akkor volt az a friss télies illat, ezért...
Hiába leszek öreg, nagymama... akkor is örökre belém ivódott a HP. És ez csodálatos érzés.
Köszönöm, hogy megszületett, még ha ez most furcsán is hangzik. Köszönöm.
Ennyit akartam megosztani veletek, és most egy versrészlettel búcsúzom. Ha már Harry Potter, akkor legyen Harry Potter. ;)
Most van az, hogy nem kellett volna fellépnem a világhálóra. Először a Corvinus honlapján időztem... jó sokat. Megnéztem a kolit, márha felvesznek oda - mert bennem mindig megvan az a pici balsejtelem, hogy nem. És tökre vágytam! Még annak ellenére is, hogy 12 km-re van a sulitól, tehát a tömegközlekedést ismételten nem úszom meg, de legalább nem egy újabb Nagyhalász-Nyíregyháza távolságot kell túlélnem... ;)
Aztán most, hogy belépett hozzám msn-re az egyik osztálytársam, arra gondoltam, megnézem, hova is megy: ELTE BTK...
Megfájdult a szívem. Miért nem jelöltem magyart vagy törit vagy germanisztika-skandinavisztikát??? Sírok, de komolyan. Mert mindegyik érdekel. És a Grace klinika nézése közben arra is rájöttem, hogy én orvos is szeretnék lenni. Szörnyű dilemma. Mert akármennyire utálom a biológiát és a kémiát, meg tudnám tanulni, ha előttem lebegne a cél... És Lucy szerint még jó doktornéni is lenne belőlem... Puszi neki!
Az volt a baj februárban, hogy engem tényleg nagyon sok minden érdekelt/érdekel, így nehezen döntöttem. És vajon jól?
Ilyenkor jön egyik leendő csoporttársam mondata: azért megy NT-re (nemzetközi tanulmányok), mert 1. szereti a nyelveket, 2. szereti a törit, 3. ezt itt komplexen tanulhatja. Szóval annyira nagyon csak nem döntöttem rosszul...
És akkor a problémák után búcsúzom pár Lucytól hallott szóval, amiket ő is csak hallott:
Ez az! Jaj, most nagyon boldog vagyok ám! Végre összehoztam azt a két szereplőt, akikkel sajnos eddig nem sokat foglalkoztam Zsókában, de ezen változtatni fogok! Itt ígérem meg, és tudni kell rólam, hogy minden ígéretemet megtartom... ;)
Amúgy a húgom ma bevonult a táborba (dráma), így egészen egy héten keresztül enyém lesz a tévéje! Most este tudtam rajta filmet nézni, bár nem voltak akkora nagy durranások. (Az én tévém akkor ment tönkre, amikor a Kiadónál jártam fent Pesten.)
Meghánytam-vetettem a dolgot, osztottam-szoroztam, és arra a következtetésre jutottam, hogy holnaptól életmódot váltok. Ebben persze nincs benne az, hogy korán kelek, korán fekszem. Cseppet sem!
Csupán: megpróbálok időt szentelni a sportokra (kerékpár), és őrjítő diétába kezdek. Ami remélhetőleg nem lesz az, és inkább csak a javamat fogja szolgálni. A nyáron eddig két kilót híztam - ami már rekord, mert többet szoktam. De most meg fogok szabadulni azoktól is! Nagyon elhatároztam magam.
Furcsa ilyeneket hallani tőlem, mi? Nekem is furcsa leírni. Nem szoktam ilyenekről beszélni... Na, mindegy, egyszer ezt is túl kell élni.
Közben PJOrsival "öri barik" lettünk a felvi.hu fóruma által... XD A történet az, hogy már nem tudom, hány pontja van, de tökre parázik, hogy nem fogják felvenni a BCE-TK NT-re... Én meg elkezdtem ott nyugtatni, hogy meglesz az, nem kell félni. Elméletben még transzparens-gyártásba is kezdtem (arra az esetre, ha nem vennék fel, mert akkor megyünk tüntetni!), amit ő nagyon szépen megköszönt és megkérdezte, hogy nem lennénk-e "öri barik". Én készségesen igent mondtam a felkérésre... :) Majd meglátom, hogy sül el a dolog... Rákerestem iwiw-en, de semmi értelmeset nem találtam... :(
Imagine-en már több mint 350 kritikánál járok. Ezt mindenképpen meg akartam osztani veletek. Én vagyok a csúcstartó, és ez olyan jó érzés. Remélem, soká jön el a pillanat, hogy megelőz valaki. A második és harmadik helyezettől annyira nem félek, viszont a negyedik GYK-tól már kicsit igen... (én ezen a téren rettegek tőled!) :P
Amúgy Zsókára visszatérve... Ha holnap-holnapután megírom a jelenlegi részt, akkor már csak kettővel vagyok elmaradva a tervezettől, viszont arra a kettőre két hetem lesz! Így közben majd elkezdhetem azt, amit az elvesztett fogadás miatt kell Monámnak megírnom. Az alaptörténete annak is megvan már, csupán kidolgozni kell... ;)
Ma senki se várjon tőlem napi híreket, azaz azt, hogy leírom, hogyan is telt a napom. Most nem erre vagyok ráhangolódva, hanem teljesen más dolgokra.
Reggel például rögtön olyan hírrel taglóztak le, hogy azt el sem tudnátok hinni. Imagine-ről páran tudnak róla, és szerintem az illető nem szeretné, ha elmondanám, így megmarad azok titkának, akik ismerik a történetet.
Viszont gondolkozásra késztetett az a Valaki (így fogom hívni, mert máshogy nem tudom). Milyen témában?
Nos…
Mindannyian másak vagyunk, máshogy fogunk fel dolgokat, mások a képességeink, s ezeknek megfelelően próbálunk élni, próbálunk új dolgokat megismerni. De magunkat tudjuk mindvégig adni? Valakinek ez nem sikerül, és inkább álcák mögé bújik, ahogy teszem ezt én is, meg még jó páran.
Mert tudjátok rólam, hogy Dézi Hannának hívnak, és hogy ez nem az eredeti nevem. És ti szépen el is hiszitek. Jól van ez így? Ilyen hiszékenyek az emberek? Látják még a jót a másikban akkor is, ha az közben nincs ott.
Persze én találtam ki Hannát, és manapság már felülkerekedett rajtam, de én akkor is megmaradok Julcsinak, akinek az édesanyám keresztelt a nővéremnek köszönhetően. Nem is akarom elfeledni, ki vagyok, mi vagyok, és másokat sem szeretnék becsapni. Ha bővebben érdeklek valakit, csak kérdeznie kell, és én válaszolok, mert van egy olyan különleges tulajdonságom, hogy mindent meg akarok válaszolni, még akkor is, ha magáról a kérdés tartalmáról fogalmam sincs. Ez vagyok én.
Az álarcok. Miért bújik valaki egy ilyen mögé? Mindenki más okból. Hogy én mégis miért? Ezt nem igazán tudnám megválaszolni. Azt sem tudom, miért találtam ki anno először Láza Liát, aztán Dézi Hannát. Valahogy jó érzéssel töltött el, hogy más lehetek, mint aki, pedig szeretek önmagam lenni. Mindez talán a színjátszásra vezethető vissza.
Egy hosszú dráma az élet, amiben mi játszzuk a főszerepet. S rajtunk áll vagy bukik a dolog, hogyan végződik ez a sokáig tartó színjáték. Ha én úgy akarom leélni, hogy közben másnak adom ki magam, a saját jogom, szabad világban élünk. De ha úgy döntök, hogy Hannát kitörlöm azok életéből, akikkel kapcsolatba lépett, az is a saját szívem egy álláspontja. Remélem, ilyen lépésre sosem kerül sor… Nem, mert Hanna már úgy hozzámnőtt, hogy ha kiszakítanák belőlem, akkor sosem lehetnék újra önmagam. De jól van ez így?
*
Lucynak msn-en volt egy nagyon jó mondata. Arról beszélgettünk, hogy kinek van igazi barátja és kinek nem. Én még egy ilyen társat sosem találtam. Nővéremnek ott van a másodunokanővérünk, a Húgomnak Anna és Pam (nem eredeti nevek), és nekem? Én senkivel sem vagyok olyan kapcsolatban, aki számomra annyi mindent jelenthetne, mint a testvéreimnek az előbb említett személyek.
Hol is szerzik általában az emberek a barátságot? Óvodában, iskolában… Nagyrészt. Mindig hittem, hogy vannak barátaim. De most kell belátnom, hogy nincsenek, engem állandóan kihasználtak, ez a szomorú tény. És őszintén bevallom: hagytam magam, mert észre sem vettem a dolgot.
Itt jön tehát Lucy nagyon jó mondata: rossz társaságba keveredtem.
Bezony. Folyton csak rossz társaságba… *sóhaj*
És ma Grace klinikát néztem, ami nem meglepő… Inkább benne George egy mondata, amire pontosan már nem emlékszem, de a lényege az volt, hogy: a középiskolában azért nem érezte jól magát, mert más volt, mint a többiek. De aztán jött az egyetem.
Na, én is erre várok. Hátha az egyetemen megtörik a jég, és végre találhatok egy olyan barátnőt (vagy barátot – mert én hiszem, hogy lehet nő és férfi között barátság!), akire egész életemben számíthatok, és ugyanígy ő is rám… Szép álom, de bízni kell benne, és akkor hátha valóra válik. Hiszen az ember társas lénynek teremtődött, magányosnak nem jó lenni. (Ilyenkor látszik, mennyire egyedül érzem magam: trilógiát írtam két éve erről a témáról…)
*
Nem jó függőnek lenni. Ezt én mondom, aki sok mindennek voltam már a függője.
Kezdjük a legelsővel, ami úgy két éves koromtól kezdve egészen tavalyig kínzott. Bindergettem a hajam, vagyis a kezem állandóan a hajamban volt, és folyton piszkáltam vele, amitől nem csak hülyén néztem ki, hanem a hajamnak sem tett jót. De ahogy elkezdtem növeszteni, valahogy rávettem magam, hogy leszokjak. És lőn csoda! Egy jó ideje már nem azon kapom magam, hogy megint a kézfejemre kell ütnöm, amiért azt csináltam. És ez olyan felemelő érzés!
Majd a sorozatok. Kimondhatatlanul függő vagyok… vagyis azt hiszem, voltam. Ezt annak a számlájára írom, hogy nincsenek barátaim, és a tévé elé menekültem.
Azt hinné az ember, hogy a korai stádium után (általános iskola utolsó évei, amikor a dél-amerikai szappanoperák hódítottak) már nem jöhet újabb löket. Pedig igen.
Januárban még elmondhattam magamról, hogy heti 16 sorozatot nézek. (Megcsömöltem, ezért drasztikusan mindegyiket abbahagytam. A hirtelenség a legjobb eszköz. Azonnal abba kell hagyni, nem szabad engedményeket hagyni…) Belegondolni is rossz most, hogy mik voltak azok. Aztán jött a net, és folyamatosan lekoptam róluk.
Viszont most itt a nyár, és megint kezdek a rabjukká válni. Még szerencse, hogy a tévém tönkrement, mert így választanom kell a tévé és a net között… Ez nem jó így, de legalább már nem egyszerre megy az egész.
Szerintem három-négy sorozat még egészséges, de több már semmiképpen sem. Most egyet nézek…
A net. Emlékszem, valamikor még az iskolában említettem valamelyik volt osztálytársamnak, hogy én mennyire nagy függő vagyok. Bizony, ez volt a helyzet. Talán még ma is ez van, de már nem vagyok ebben olyan biztos.
Nem jó valaminek a foglya lenni. A múltkor téma volt Imagine-chaten az alkoholizmus… vagyis az italok. Hogy én miért vetem el annyira őket? Szerintem azért, mert ismerem magam, és tudom, hogy ha először nem is, kis idő után annyira a hatalmukba kerítenének, hogy még egy intézetben se nagyon tudnának leszokatni róluk. Megelőzöm a bajt.
Ugyanez a dohányzás és a drogok…
De a netnél jártam!
Még suliban az osztálytársamnak említettem. Igen, mert ahogy hazajöttem, első dolgom az volt, hogy a gépet bekapcsoltam, és felléptem a világhálóra. Már a tanulás rovására is ment, pedig amúgy sem voltam az a magolós típus. Éreztem, hogy az úgy nem jó, ezért egy napig szüneteltettem… És semmi bajom nem volt tőle.
Ezért manapság már nem is nagyon izgat, ha csak délután kapcsolom be a gépet és csatlakozok a hálóra… egyszer le kell szoknom róla… főleg azért is, mert jön az egyetem, és nem hiszem, hogy lesz időm egész nap a gép előtt ülni.
Az írás.
Öt éven keresztül megszállott voltam… két éve volt egy időszakom, amikor egy hónapig nem írtam, meg idén. Először rosszul éreztem magam, majd elvonási tünetek (étvágytalanság, fáradékonyság, rossz álmok, hallucinációk stb.) jelentkeztek rajtam, de azt hiszem, erről már szóltam is valamelyik bejegyzésben.
Miközben pihentettem, nem is volt időm foglalkozni vele egyébként. Hiszen a szóbelire „készülgettem”. Ám utána újra belevetettem magam, és ma újra érzem azt a fonalat, amit már régóta nem.
De azért azt hiszem, hogy az írás örök mániám lesz. Lássátok: életem leghosszabb blogbejegyzését olvassátok most…
Nem is tudom, ennyi minden után milyen összegzéssel kellene búcsúznom. Hallani még fogtok rólam, nem vagyok én olyan kegyetlen (csak Meriről mind a négy könyvemet töröltem…), hogy hirtelen eltűnjek, nem merném megcsinálni a lelkiismeretem miatt.
Mindenesetre függőnek lenni nem jó, és szerintem egyszer mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy mi az, amiről le kellene mondania annak érdekében, hogy testi-lelki egészségét megőrizhesse. Én már pár dologról lemondtam, és így visszagondolva: jól tettem…
Legyetek rosszak! – Mert jónak lenni olyan unalmas…
Újra jelentkezem. Manapság abszolút nincs időm blogra, pedig nagyon jól esik ide írni.
Jelenleg is Zsókán dolgozom, a 37. fejezeten, ami egyharmadig már készen van. Előreláthatólag ez hosszabb lesz, mint bármelyik eddigi rész, bár lehet, hogy most kiabáltam el a dolgot. Upsz!
Amúgy tudjátok, hogy mi a jó ebben az egészben? Hogy újra úgy ülök le Zsóka felé, mint talán utoljára egy éve: kedvvel. Szívesen írok minden egyes betűt, szót, a mondatokat örömmel formálom. Ezt már nagyon régen éreztem, ezért is vagyok most kivételesen nagyon boldog, és ezzel párhuzamosan optimista... :D
Nem is tudom, át tudjátok-e érezni, milyen öröm ez számomra. Mint korábban említettem, pár hétig szüneteltettem Zsókát, aminek csak haszna lett. Jól jött a kis pihi nemcsak nekem, de Mysterious Valley lakóinak is... ;)
Aztán ma nagy fába vágtam a fejszémet. A könyvtárból kihoztam két könyvet. Az egyiket Stephen King ajánlja, Dennis Lehane: A Mystic River rejtélye, a másik pedig Tolkien bácsitól A Hobbit... :) Hogy mikorra olvasom ki őket? Az nagyban a jövő zenéje... ;)
Ma olyan finnes az idő. Az illatok, a levegő, az időjárás... a madarak csicsergése... ezek mind a két évvel ezelőtti két hétre emlékeztetnek. Kicsit fülledtség is van, de az mikor nincs? Nosztalgikus perceimet-óriáimat élem, és ez olyan jó. Azt hiszem, bele is szövöm majd Zsókába valahogyan...
Két szomorú hírrel is szolgálok. Bár az egyik annyira nem is. - Kovács Ági a hétvégén abbahagyta a versenyszerű úszást. Ahogy mutatták a képeket, akaratlanul is könnyek fakadtak szememből, Atlanta óta (12 éve) ismertem és szurkoltam neki, erre most visszavonul... - Kolonics György (kenus) tegnap váratlanul meghalt, valószínűleg valami volt a szívével. Edzés közben lett rosszul, utána meg már nem sokat segíthettek rajta. Szép egy olimpia előtt állunk... Nyugodj békében, Koló!
Búcsúzom is mára, legyetek rosszak - mert jónak lenni olyan unalmas! Puszi, Hanna
Entschuldigung, aber ich werde jetzt auf Deutsch schreiben. Ich möchte ausprobieren, wie gut noch mein Deutsch ist.
Seit einigen Jahren hab' ich gar nicht Deutsch benutzt. Warum? Ich musste die deutsche Stunde nicht besuchen, ich hatte schon das Abitur. Na ja, ich hab' ein bisschen gelogen, weil ich das Deutsch während anderer Stunde benutzt habe. Entschuldige mich! Ich habe es vergessen... :(
Der heutige Tag war schön, obwohl es besser hätte sein können. Ich habe in mein Buch "Zsóka" nicht so viel geschrieben, weil ich jetzt/früher keine Idee habe/hatte. Das interessiert mich überhaupt nicht. Einmal werde ich es beenden und dann werde ich überglücklich aber gleichzeitig auch übertraurig. Muss ich von ihm eigentlich Abschied nehmen? Ich glaube oder lieber hoffe nicht.
Mehrere Dinge fallen mir leider nicht ein. Aber ich musste es unbedingt euch mitteilen. Also das, was mir heute passiert ist. Ich geh schon zum Bett, ich bin so müde.
Ah, noch etwas! Heute habe ich früh aufgestanden, deshalb bin ich jetzt schlafig. Am Morgen haben wir nämlich Sauerkirsche gepflügt. Ich esse dieses Obst nicht so gern, aber ich konnte nicht wählen.
Jetzt wünsche ich jemandem eine gute Nacht. Schlaft viel Schönes!
Ich füge die Übersetzung an.
Küsschen, Hanna
***
Elnézést, de most németül fogok írni. Ki akarom próbálni, hogy még milyen a németem.
Néhány éve már egyáltalán nem használtam a németet. Miért? Nem jártam a német órákra, mert megvolt az érettségim. Na igen, egy kicsit hazudtam, mert a németet más órákon használtam. Bocsássatok meg nekem, elfelejtettem... :S
A mai nap szép volt, bár lehetett volna jobb is. Zsókába nem sokat írtam, mert most/korábban nincs/nem volt ötletem. Egyébként nem érdekel. Egyszer be fogom fejezni, és akkor nagyon boldog leszek, meg egyidejűleg nagyon szomorú is. Egyáltalán búcsút kell vennem tőle? Gondolom - vagy inkább remélem, hogy nem.
Több dolog sajnos nem jut az eszembe. De ezt feltétlenül meg kellett osztanom veletek. Mármint azt, hogy mi történt ma velem. Megyek aludni, fáradt vagyok...
De még valamit! Ma korán keltem, ezért vagyok most álmos. Reggel ugyanis meggyet szedtünk, nem igazán szeretem azt a gyümölcsöt, de nem választhattam.
Most mindenkinek jó éjszakát kívánok. Álmodjatok szépeket!
Akarom mondani: szóval… Tegnap megjártam a fővárost. Hogy mi célból? Elvileg és gyakorlatilag is találkoztam az Accordia Kiadóval. És hogy milyen volt?
Izgultam rendesen. Drága Lucym jött velem, úgyhogy így valamelyest könnyebb volt. Több mint egy óráig voltam bent a pasival. Papolt ott mindenféléről, aminek már a felére sem emlékszem. Bár így utólag visszagondolva: ha vannak egyetemen előadásai, szívesen beülnék…
És a kiadással mi van? A magyar nemzet – jaj, de szeressük – nem támogatja annyira az elsőkönyves írókat. *ugye milyen cuki?* De sebaj, felajánlott egy lehetőséget.
Ki hallott már olyanról, hogy antológia? Mert én – őszintén szólva – csak pár napja ismerkedtem meg a szóval. A lényeg az, hogy vagy 25 másik íróval egyetemben bekerülnék egy könyvbe… mondjuk egy novellával vagy regényrészlettel, és aztán olvasnának az ország egész szegletében, ha azt megveszik. Majd esetleg felfigyelhet rám valaki… A dolog hátulütője, hogy meg kell vennem x példányszámot és saját magamnak terjeszteni. Szerintetek?
A könyvkiadástól nem vette el a kedvem a bácsika, sőt, kb. azokat mondta el, amit én is tudtam. *mennyivel könnyebb egy ismert embernek eladni a könyvét, mint egy ismeretlennek, még ha az ismert emberé nem is olyan jó…*
Nem csalódtam én senkiben, a kedvem sem ment el a dologtól, de tényleg. Csak így meggondolom, hogy meghozom-e azt a pénzbeli áldozatot… És még nem tudom. Mindegy, szeptember végéig gondolkozhatok! ;)
A nap legjobbja az volt, hogy Lucyval *szeretjük a húgokat* úgy kettőtől egészen fél hétig beszélgettünk a West End teraszán, és közben Kreeteeka is társult hozzánk. Lucyval bepótoltuk, amit csütörtökről úgy hiányolt… :) Majd a vonat indulása előtt Griz is megérkezett *tejbeGrizt akar!* és nemcsak integetés volt, hanem egy kicsit vele is beszélgettünk.
Nagyon imádom azt a három csajt! Meg másokat is, de most őket emelem ki. Bocsika mindenki mástól…
A vonattal rendben hazaértem, olvastam, alkottam *a Mona-fogadás írását fejben kidolgoztam, már csak meg kell írni* rejtvényt fejtettem és pihentem.
Este hazaérve még felléptem a világhálóra, adminkodtam, Zsókát frissítettem, meg megnéztem a legfontosabbakat.
Hát ennyi az én történetem. Hogy lesz-e belátható időn belül „könyvespolcos” regényem, azt nem tudom. De ha nem lesz, engem az sem keserít el. A lényeg, hogy most néhányan olvassák, és nekik örömet szerezhetek. Kell ennél több?
Hosszú hallgatás után újra itt. De jó indokom volt rá.
Péntek délután kaptam egy nagyon szép e-mailt. Nagyon nem számítottam rá, régen el is feledtem már. Egy kiadótól jött, nevezetesen az Accordiától. Tehetségesnek tartanak, és ezért szeretnék felvenni velem a kapcsolatot. Volt egy telefonszám, amit egyből felhívtam, de már süket volt.
Egész hétvégén izgatott a dolog, és azért pár embernek szóltam róla, mert nem tudtam magamban tartani. (Lucym volt az első) Ma pedig megbeszéltük a szerda 11 órát a találkozás időpontjaként. Tehát két héten belül harmadszor megyek Pestre. Jó vagyok, mi? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak. Vajon ha már így felmegyek, akkor biztos lehetek abban, hogy megjelenik írásom? Vagy meglátnak és elzavarnak? Tudom, tudom... bízzak már egy kicsit magamban. De ha egyszerűen nem megy?
És melyik írásom keltette fel az érdeklődésüket? Zsóka? A magányos sólyom? Audrey? Vagy a Végleges hazatérés? Jó lenne tudni. Legjobban Zsókának örülnék, vagy a másodiknak, mert a másik kettő igen nagy átjavításra szorul... Egyszer mindent el kell kezdeni. :)
Jaj, nem akarok nagyot csalódni. Inkább megyek úgy oda, hogy nem is fog megjelenni a könyvem... nem akarok koppanni. Nem igazán.
De mi lenne, ha minden jól sülne el? Egy öt éves álom válna valóra... Igaz lenne? Lehet ilyen szerencsém? Év elején jósoltattam magamnak, és abban az állt...
Pénzt látok, hamarosan, ami sok munka és idő befektetésének eredménye, és belőled indul ki az, ami a pénzt hozza. Ez most bonyolult megfogalmazás, de biztos vagyok benne, hogy érted, mivel te is író vagy, akárcsak én. A munkáddal kapcsolatban abszolút sikereket látok, egy elég erős érzés kerített a hatalmába, úgy látom, sőt érzem, hogy ez a siker olyan lesz, mint amikor a kis virág, amelyik eddig árnyékban volt, most a napra kerül, és hirtelen kivirágzik. A munkádban látok még egy hosszabb utazást...
Kezdjek hinni a jóslásban? Bár eddig is hittem, csak nem olyan mértékben. Mindezidáig kétkedve pillantottam az ilyen hozzászólásokra, de talán most még jobban fogom csodálni az ehhez hasonló képességekkel megáldott embereket. :D
Nem tudom, hogyan érintene a siker szele. Megváltoznék? Ugyanolyan maradnék? Nem tudom. Valamennyire biztosan változnék. De mennyire? Jó kérdés...
Amúgy anyunak és apunak is bejelentettem. Anyunak mosogatás közben. Rámnézett, és értetlenül bámultuk egymást. Aztán már nem is tudom, mit mondott. Nem emlékszem. Ilyenkor nem jó az a híres szivacsmemóriám! De elengedett, mást nem tudott volna tenni. Aztán apunak tévézés közben árultam el. Volt egy különleges kifejezés, amit hallatott, sajnos már arra sem emlékszem. Mi van rövidtávú memóriámmal? Ő sem ellenkezett...
Délután sokat olvastam. Már csak azért is, mert mi adminok összedugtuk a fejünket, és mi fogjuk összeállítani a Kiemelteket Imagine-en. Jó történetekre akadtam rá, és moderálás közben is volt egy nagyon szuper. Aztán meg egy úgymond... egy... pornóval telített cselekmény. 95%-ban csak az volt benne. Elutasítottam, és most várom, hogy mit reagál rá az illető. Amúgy is elküldtem volna, annyi hiba volt benne...
Kíváncsian várom a szerdát. Találkozok a Kiadóval, Lucyval, Kreeteekával és talán még Grizzel is. Nagyon szép nap lesz, már előre látom.
Legyetek jók és örüljetek velem, mert talán az a kis virág most kezdett el virágozni... ;)
Július 3. Ez a nap nem azért lesz fontos számomra, mert július 2-a után jön és megelőzi július 4-ét (ami mellesleg a Függetlenség Napja), hanem teljesen más indokból.
Ezen a napon TÍZ olyan fiatallal találkozhattam, akikkel nagyon szerettem volna. (Persze hiányzott még egy-két ember, de sebaj, legközelebb ők is ott lesznek!)
Köszönöm a szép napot: Grizabella, Kreeteeka, Espero, GYK, Cassy, Lucy, Zora, Siri, Yumi és PSB.
Reggel korán keltem, de hála az égnek, tudtam aludni előtte.
Már maga a buszút érdekesnek ígérkezett, ugyanis aki mellé leültem, az elkezdett beszélgetni velem. Nem tudom, hova valósi volt, csak annyi biztos, hogy Angyalkának hívták. Megkérdezte tőlem, hogy hol találhat meg egy utcát Nyíregyházán, és én útbaigazítottam. Amúgy meg idén érettségizett, külföldi (édesapja afrikai, anyja magyar) és nevelőszülőknél lakik. Táncolni szeretne, de a „szülei” nem engedik, így egészségüggyel megy tovább. Jót beszélgettem vele.
Aztán felszálltam a vonatra (életemben először egyedül!) és izgatottan vártam, hogy Cassy társuljon hozzám.
Találkozásunk vicces volt, mert én pont a wc-ről jöttem ki, ő meg akkor szállt fel. Én nem is mertem volna meg, ha ő meg nem szólít… XD
Úgy beszélgettünk a következő két órában, mintha már régen ismernénk egymást… Ami végül is megvan, hiszen msn-en már társalogtunk párszor. Csakhogy élőben minden más.
Kicsit késve érkeztünk, a vonat vesztegelt a Keleti előtt, ezért. Közben Lucy és Kreeteeka is már írt sms-t. Majd az óra alatt megtaláltuk őket, miközben serényen dolgoztak. PSB ugyanis már megérkezett, csak vele még nem futottak össze… De Lucyval elindultunk egy körútra, és végül ráleltünk az elveszett báránykánkra.
Már csak Saci hiányzott, végül ő is megérkezett, bár először elhaladt mellettünk…
A teaház (Sirius – ha már szeretjük Pottert) még nem volt nyitva, mikor odaértünk, de sok jó ember – író – sok mindenre képes, így feltaláltuk magunkat…
Az egész délután nagyon jól sikerült. A bemutatkozásokon jót nevettünk, felismergettük egymást… meg utána az idézetek is fantasztikusak voltak *bár Hanna nem sokat ismert fel* Gratu Lucynak és GYK-nak a keresésért.
Azt sajnálom, hogy Lana szavaiból nem alkottunk semmit, de hátha majd egyszer… Ugyanis ami késik, nem múlik. ;) És a végén Kreeteeka útjára indított valamit, majd Griz is írt hozzá és PSB, meg még nem tudom, hogy ki. Én röhögtem rajta, pedig azt mondták, nem is olyan vicces. :( Na, mindegy. Azért majd kíváncsi leszek rá, ha felrakják az oldalra!
A hazafelé út. Lassabban telt, mint reggel, ismét Cassyvel töltöttem az időm nagy részét. Nagyon jó volt vele… Még jobban megismerhettem. És szerintem már az egész vonat unta, hogy mi ott vagyunk. XD
Jaj, majdnem elfelejtettem a Nőt megemlíteni! Nem egymás mellé szólt a helyjegyünk, de olyan nincs, hogy ne ülnénk egymás mellett. Az első nő nem ment bele, hogy átüljön. A második belement volna, ha akkor nem háttal kellett volna ülnie. Így visszamentünk az elsőhöz, aki végül „nem szívesen”, de átült. Most mi volt olyan nehéz benne? Nem mindegy, hol üli végig azt az időt, amíg a vonaton van? Szerencsen vagy Tokajban szállt le, már nem is tudom pontosan.
Két órát vártam a buszra, de a nap miatt megérte. Közben gyönyörködtem Nyíregyháza éjszakai panorámájában (a templomok, a terek, a szobrok…). Mondtam már, hogy imádom az ilyeneket? Mármint a nevezetességeket. Főleg most, hogy láttam őket éjszakai fényben. Őrült vagyok, ezt tudom – meg idegenvezető is, bár ennek semmi köze hozzá… annyira.
Örülök a tegnapi napnak, és annak a TÍZ embernek, akivel találkozhattam. Soha nem fogom elfelejteni... Nem, mert örökké az agyamba véstelek benneteket... :)
Ugye, még fogunk találkozni? De akkor már többen, jó? Idén nyáron esetleg? Hm?
És akkor a képek elérhetőek, ha valakit érdekel: itt.
Találkozom 10 olyan valakivel, akik elég közel kerültek hozzám az elmúlt fél évben, és most láthatom őket teljes valójukban! *előrejelzések szerint Hanna lesz a legkisebb, már megszokta - legyint*
Sütöttem asszonykontyot *már ha ő az Űrbüfé egyik cukrásza* és zöld szoknyában, fekete topban és csíkos ingben megyek, meg a finnes rikítózöld táskámmal! XD
Ez lesz a legrövidebb bejegyzés, mert csak ennyit akartam megosztani... Holnap nem jövök, viszont pénteken annál hosszabban! :D
A tegnapi napom kicsit hosszú és fárasztó volt, de túléltem!
Végül fél ötkor keltem, aztán felráztam a húgomat, aki nem volt egy szép látvágy, öt tízkor beültünk a kocsiba és az irányt Pestnek vettük. Lóci drága az első két órát végig aludta, én magam is fáradt voltam, amúgy meg minden rendben volt. Apu vezetett, és a végén, amikor nem mentünk le azon a lejárón, amin kellett volna, akkor kicsit pipa volt... A megfordulás nem ment neki... mármint hogy visszamenjünk, eltérült Fót irányába, csak többszöri figyelmeztetés után vette észre, hogy még mindig rossz irányba megyünk... Aztán olyan háromnegyed tízkor megérkeztünk Kistarcsára! Az Auchan parkolójában találkoztunk a nővéremmel és a sógorommal, aztán meg elmentünk hozzájuk.
Szép, nyugis környék, ahol házat vettek. És van egy aranyos kutyájuk, Néró! De csak Nécinek becézik... Őrült egy állat, ugatja a kocsik kerekét - egyszer még baj lesz belőle!
Körbevizslattuk a terepet, apu tanácsot adott, hogy ide ezt kellene csinálni, oda azt (növény téren), majd összeállították az asztalt, amit tőlünk kaptak nászajándékba. Már annál ebédelhettünk.
Kicsit unalmas volt, főleg azért is, mert beszédtémánk annyira nem volt, viszont Tamás bá (sógorom édesapja), miután apuval megittak egy mézes szilvát, már ontotta magából a szavakat.
Megnéztük az Egyiptomban készült képeket, majd az esküvőibe is belevágtunk, úgyhogy egy óra alatt potom 1500 képet láttam, nem tudom, mit jegyeztem meg belőlük...
Az ebéd finom volt... :) Nem reklámozom a menüt, átlagos vasárnapi kaja, csak hétfőn.
Nővérem még mindig a leánykori nevén marad, ugyanis a nászút miatt nem tudták elintézni a névváltoztatást. Kicsit csalódott is volt emiatt, mert így még továbbra is hajadonnak fog látszódni. Ez a legkisebb probléma, ha akarja, amúgy is használhatja bemutatkozáskor a férjezett nevét... És decembertől meg már igazán más lesz a neve - hivatalosan is... Akkor jönnek legközelebb...
Most éppen a repülőn vannak, jó egy órája hívott, hogy már megérkeztek a reptérre. Útban vannak Írország felé...
Hétkor indultunk haza... én vezettem. Fárasztó volt, főleg azért is, mert az elmúlt két hétben még mindig nem sikerült kipihennem magam. De rendben megérkeztünk, nagyon tetszett az autópálya, főleg a sötét szakasz... XD Imádok vezetni, mondtam már? *négy hét múlva lesz két éves a jogsija :P* Tizenegykor befeküdtem az ágyba és... *álommanók*
Jelentem: végre nem vagyok fáradt! Elmúlt, az éjszaka jót tett nekem... :)
És ma elolvashattam Lucy ficét is, ami boldoggá tett, mert már egy hónapja ácsingóztam rá... Ezúton is gratulálok neki hozzá!
Holnapután tali! Jaj, azt is úgy várom már... Holnap sütök, készülődök, hogy csütörtök reggel csak ki kelljen mennem a buszhoz meg a vonathoz... :) ;) Zsongok, az tuti... :D Amúgy meg még mindig nem tudom, mit vegyek fel... egy napom még van eldönteni...
Megvolt tegnap este a bankett, az utolsó vacsora, ahogy apu és a húgom mondta. :)
Olyan semmilyen volt. Nem volt ott az ofő, meg még két osztálytárs. Szerencse, hogy Kanga, Kapitány és Galata eljöttek. Lapos volt a hangulat is, bár a zene és a kaja fergeteges volt. 10 után már páran elmentek, én fél 12-kor indultam.
És olyan történt velem, ami eddig még nem. Nagyon megijedtem, hirtelen nem is tudtam, mit tegyek. Elindultam az egyirányú utcán (kocsival), aminek a végén van egy körforgalom, és onnantól kétirányú. Azon az úton jött velem szemben egy autó, és jelzett nekem a lámpájával. Majd ahogy kikanyarodtam a körútra, a mellettem lévő sávban megálló autó is jelzett... Nem volt lámpám. NEM VOLT!!!
Éreztem is, hogy valami nincs rendjén. Parázva leálltam az út szélére, és szoknyában, na meg magassarkúban kezdtem körbejárni az autót... Kicsit sem voltam gáz! Ütöttem, vertem, de semmi. Aztán még az index is elment, nehogy jobb kedvem legyen.
Kétségbeesetten írtam sms-t a húgomnak, hogy anyu hívjon fel (Lóci kirándulni van, tehát ő is felhívta anyut...). Azért így, mert 1. már csak ennyi pénz volt a telefonom, 2. ha anyunak írok, észre sem veszi. Amúgy az tök jó, hogy mindig van a kártyámon, erre most nem volt...
Végül belerugtam és jókorát a kocsiba - szegény, és utána volt! Mikor anyu felhívott, már kilométerekkel odébb jártam... És szerencsésen megérkeztem. Reggel a kocsi szervízben volt, és néhány égőt ki kellett cserélni.
De utoljára ennyire akkor féltem, amikor sielni voltunk. Szinte éreztem a hideget magam körül, pedig jó idő volt. Nagyon-nagyon rossz volt. Mert közben belegondoltam, hogy van egy hosszú egyenes szakasz, aztán egy kanyargós hosszú szakasz, ahol nincs lámpa, csak a kocsi világítanak. Meg egyébként is! Városban sem jó éjfélkor világítás nélkül rohangászni...
Max én lehettem volna a fantom-autós! XD
Öt nap és Imagine-tali! Jaj, ma olyan jót beszélgettünk chaten... Nagyon jók vagyunk. Úgy imádom őket! Puszi nektek, drágaságok! :)
Más téma... Megint nem tudtam kialudni magam... Anyu kilenckor felkeltett (egykor aludam el), hogy egyek és menjünk be az esküvői felvételekért... De megvannak! Nagyon szépek a nővéremék... Mindjárt mutatok is egy képet, magamról meg akkor, ha átnyálaztam azt a 890 képet, ami készült... Ezek válogatottak, azokból rakok fel ide néhányat... Viszon még előtte... Itt egy link, ahol megnézhettek egy videót róluk... :)
Az első kettő egy montázs, a harmadik az új nyíregyházi szökőkútnál készült, a negyediken meg én vagyok... elvileg menyasszony-torta evés, csak a torta nem látszik... (nincs is ott, mert még akkor nem kaptam meg, csak a fotós gyors volt) XD És már eléggé álmos vagyok... :P
