Szerintem eléggé optimista vagyok, az Imagine nevű amatőr írói oldalon adminként működök közre, tagja vagyok az Űrbüfének, méghozzá én vagyok az egyik cukrász. Azon kívül befejeztem az érettségit, és izgatottan várom, hogy egyetemre mehessek. Ha bármi több érdekel, olvasd a blogom, vagy látogass el a honlapomra.
Mivel ma a hetedik hónap utolsó napja van, ezért elengedhetetlen, hogy két embernek ne kívánjak boldog születésnapot!
Méghozzá Happy Birthday J.K.Rowlingnak és Harry Potternek! ;)
Aztán el kell árulnom, hogy Zsókában már csak egy fejezettel vagyok elmaradva a tervezettől, és ez nagyon jó érzés!
Ma rövid leszek, csak még az utolsó júliusi bejegyzést meg akartam írni.
Egy hónap, és új világ kezdődik, bár ez már a holnapi elsejével is jöhetne akár. Hiszen minden nap egy új kezdet, akkor minden elseje még jobban! Hiszen a hónap első napja!
Reményteljesen búcsúzok, és kívánom, hogy mindenki álma váljon egyszer valóra! Mert nincs is annál nagyobb csoda, ha ez megtörténik.
Legyetek rosszak - mert jónak lenni unalmas!
Puszi, Hanna
U.i.: A statisztika-mutatót valamikor mostanság helyeztem el, csakhogy később tudjak mihez viszonyítani ;)
Kezdek becsődölni. És nem tudom, hogy fizikailag vagy idegileg.
Hogy mi ártott meg nekem annyira, nagyon nem tudom, és nem is akarom kutatni az okokat. Csak annyi biztos, hogy ugyanazzal a belülről feszítő fejfájással küszködök jelenleg, ami februárban is kiütött egy hétvégére, meg ami valamikor májusban is jelentkezett. És ez nem jó! Nagyon nem jó.
Nem normális fejfájás ez, valami más, amit hasonlítani sem tudok máshoz, minthogy valami ki akar törni belőlem, és most nyomja a koponyámat...
Egyszerűen ingerült vagyok, olyan kis semmiségeken is felhúzom magam, amiken máskor csak jót röhögnék. Mintha kezdeném elveszíteni önmagam, úgyhogy gyorsan ki kell találnom valami kihúzó jelenséget.
Megyek is, csak itt jelzem, hogy ha egy-két napig nem vagyok elérhető, vagy éppenséggel elérhető vagyok, de mérges, akkor azt vegyétek annak, hogy rosszul érzem magam, és nem az embereket utálom.
Három órája -4°C-os agyvízzel indultam neki az estének. Egész nap őrült tempóban rohangáltam...
Tegnap este korán kidőltem - ennek Lucy a megmondója. És egyből el is aludtam, majd fél kilenckor saját magamtól keltem fel, és tök jól éreztem magam. Minden szuperül kezdődött. Még az sem tudott lehangolni, hogy anyu elküldött a boltba, ahova évente kétszer megyek el (na, jó, gyakrabban, de nem túl sűrűn). Majd mikor hazajöttem, uncsitesóm telefonált, hogy nem tudnám-e bevállalni délelőttre a lányát - felvigyázásra. Oké, legyen, úgyis régen akasztott már ki. XD Egyébként jó kislány, főleg, ha a húga nincs vele.
Üveget mostunk, mert anyu barackot szedett, amit aztán be is rakott. Kiterítettük a ruhát, beszedtük a szárazat, játszottunk a kertben, amíg nem volt nagy meleg. Aztán bejöttünk a géphez, és Noni (az uncsitesóm lánya) mindenképpen játszani akart valamit a gépen. Interneten vannak ilyen barbie-s játékok, de azokból már elege volt. És tudni kell, hogy a gépünkön nincsen ekjátékok, nem szoktunk szórakozni velük. Nézegeti a pici lány a cd-ket, és talált egy olyat, hogy Sims. Na, jó, legyen - gondoltam. Feltelepítettem, majd elkezdtünk játszani. Az elején ő mondta, mit hova rakjak, de utána már átvette az irányítást - nagyon ügyi volt! Csak kétszer gyulladt ki a sütő, és mind a kétszer a frászt kaptuk, hiszen a nőnek volt már pontja a főzés terén.
Majd ebédeltünk, amit ketten sütöttünk! ;) Vagyis ő szendvicsezett...
Áh, és kihagytam, hogy közben felmentünk az édesanyjához, mert a húgomat haza kellett cuccoltatni a művházból! Táborban volt, és anyu befőzött, szóval én voltam a fuvaros.
Majd kettőkor bementünk a városba. Először láncot vettünk a hintaágyra, aztán valami földet apu virágainak (apu is velünk volt!), vásárlás a Lidlben, és végül a Baumax. Na, ott tudnak még felidegesíteni! A hódfarkú zöld zsindely megvolt, de persze vörös téglány sehol se. Eladó meg naná, hogy nincs a közelben! Majd negyed órát vártunk arra, mire szíveskedett egy megjelenni... és a vörös téglány fent volt a magasban. Paff. Közben megnéztük a virágokat is, mert hát miért ne néznénk meg? Végül azokból nem vettünk.
Hazaértünk, a jégkrémek be a hűtőbe, így is egy picit megolvadtak. Pakolás, hogy minden a helyére kerüljön. Egy táskába alma és barack, majd Nonit hazavittem. Persze, hogy nem negyed óra, amíg náluk vagyok. Miért lenne annyi?
Uncsitesómmal jót beszélgettem, aztán a két lány (Noni és Lili) műsort adott nekünk, majd a végefelé kezdtek jól összeveszni (a számítógépen XD). Megjött az apjuk, így én akkor feladtam a harcot, és elindultam haza.
Ugyebár Rendmániás létemre nem hagyhattam úszni a konyhát, ezért mosogatás, pakolás, sepregetés... még ruhabeszedés, és fél nyolckor bejöttem a gép elé.
De tudjátok, mi volt a legjobb az egész napban? Hogy egyszer nem merült fel bennem, hogy most Zsókát kellene írnom, vagy hogy éppen Imagine-en mi a helyzet. Lucyra azért gondoltam - őszintén megmondva, mert tegnap este kicsit hirtelen léptem ki msn-ről. Fáradtam voltam.
És mit látok Imagine-en, miután minden utat végigjártam? Nem ismerik a helyesírást. Szó szerint. Felmerült bennem a gondolat, hogy ha én így meghökkentem, akkor milyen kép festődött le az oldalról egy idegen számára, aki csak úgy betévedt, és beleolvasgatott a chatbe? Nem hiszem, hogy hamar visszavárható... :S:(
Lemoderáltam a listát, mert már egy-két napja csak torlódott... Aztán beköszöntem nekik. És nem tetszett a dolog. Griznek sem, úgyhogy ebben egyet értettünk!
Főleg, hogy egyiküknek a honlapján is fent van már az a szöveg, amit mindegyikük alkot. Oké, tudom, hogy ők viccnek szánják, de amikor azt írja valaki, hogy "kosuték", akkor én már a falnak megyek. Szegény Kossuth és a többiek forogtak a sírjukban, ha még most is nem azt teszik.
Miért kell ezt csinálni? Nem idézek, nem az én stílusom. De engem akkor is felháborít az a szöveg. Nem tudok mit csinálni, ez van. Jah, és arról még nem is szóltam, hogy az adminokról mit írtak. Azaz írt egy valaki. De nem firtatom, ő nem admin, nem érzi át a magyar nyelv szépségeit eléggé, én örülök, hogy van ez a tisztem, még ha ők néha semmibe is nézik. (Megjegyzem: én ezt szűrtem le a szövegből, ha valaki lefordítja, hogy nem erről van szó, annak akkor örülni fogok.)
Agyvíz állása: 88°C volt úgy fél órája, most már 60 alatt járogat, ám megeshet, hogy megint felszökik... És még Zsókát sem írtam. Kiborítanak az ilyenek, mit tegyek. Megpróbálok elvonatkoztatni, és hátha sikerül majd.
Mindenesetre ezt a napot meg kellett osztanom veletek, nem hagyhattam ki a dolgokat. Bocsánat azoktól, akik azt a bizonyos írást írják, de ez volt az én véleményem. Ne haragudjatok, de admini szemem nem tudom kikapcsolni, és én tisztelem a nyelvünket annyira, hogy ne indítsak antihelyesírás-mozgalmat! Miért érdemelne ilyet?
Jó éjt! Hanna *már csak az kéne, hogy a neveket kisbetűvel írják*
Mostanság írni sincs időm, nemhogy blogolni. Noha van fölös időm, és még energiám is lenne rá. Ám lefoglalnak. Hogy kik? A csoporttársaim.
Valahogy nagyon népszerű lehetek, mert minden nap van egy-két új ember, aki felvesz msn-re. Most reggel is volt egy. Én már nem értem, és követni sem tudom. A jelenlegi 36-ból úgy 24-gyel beszéltem már, azt hiszem. És papírra jegyzetelek, mert ezt a tömeget bírni már nem lehet.
Mindenki szimpatikus volt így elsőre. Mert kétszer eddig nem sok mindenkivel beszélgettem. Persze vannak olyanok, akiket kicsit jobban ismerek, hiszen őket nem csütörtöktől kezdve látom, hanem már korábbról. Náluk nem is keverek semmit!
Pedig írni akarok!!! Akárhányszor megfogadom, hogy rejtve maradok msn-en, hogy ne zavarhassanak, annyiszor szegem meg. Mert van bennem egy olyan érzés, hogy ha már felvettem őket, vagy felvettek, akkor meg kell adnom az esélyt az ismerkedésre. Eszem azt a jó szívemet!
Egyébként egy Forma 1-ért rajongó lánnyal már összehozott a sors, meg pár olyannal is, akik Agatha Christie-ért vannak oda, és egy valaki még a HP-t is imádja! Lehet ilyen mázlim?
Jaj, na én megyek is, mert még most bétázok, aztán a húgom is fellép ma, meg délután keresztanyám születésnapját ünnepeljük, amire nagyon nincs kedvem menni.
Este meg ha törik, ha szakad, akkor is készen leszek Zsóka új fejezetének háromnegyedével, hogy holnap könnyedén fejezhessem be. Nem fog érdekelni senki!
Hm. Elgondolkodtatok már azon, hogy még be sem mutatkoztam? Lelkes blogíró vagyok itten, erre szinte nem is ismertek... Akkor kezdjünk bele!
2006. március 25-én születtem, édesanyám Hannának keresztelt el. Elvileg van egy nővérem, ő Lia, és másik apától származik, ezért a vezetékneve Láza, nem Dézi, mint nekem. Furcsán is néznék ki Láza Hannaként... vagy nem?
Na, jó, a viccet félretéve!
Hanna és én is kosok vagyunk, csak míg Hanna a periódus elején született, addig én a végén. Esküszöm, nem is figyeltem erre, amikor megszültem. Véletlen lenne? Vagy a Sors játszik velem? Ki tudja?!
Aztán május 20-án ünnepli a névnapját, én 22-én. Ez megint egy véletlen egybeesés volna? Nem hiszem. Egyébként én tényleg nem szándékosan terveztem így a dolgokat!
Mit kellene még tudni rólam... Ah, megvan! Kattintsatok a kattintsatokra! ;) Ennél többet már én sem tudok mondani... Csak feltétlenül éreztem, hogy ezt meg kell osztanom veletek. Néha vannak ilyen érzéseim.
Amúgy meg ma befejeztem egy újabb Zsóka-fejezetet. Így már csak kettővel vagyok elmaradva. Egyet jó lenne a hétvégén, a másikat meg jövő hétvégén megírni. Közben pedig végre el kellene kezdenem foglalkozni a fogadásos írással is... Hajrá nekem! ;)
Holnap 24-e, kiderülnek a ponthatárok az egyetemekre-főiskolákra. Majd jelentkezem az örömhírrel, avagy valami mással. Most inkább vagyok realista... és nem optimista!
2007. július 21. Kit mire emlékeztet ez a dátum? Kinek mi ugrik be elsőre? Semmi? Akkor te bizonyára nem vagy Harry Potter olvasó. Hiszen ezen a napon jelent meg az olyannyira várt utolsó kötet, a Harry Potter és a Deathly Hallows.
Egy író... egy ötlet... milliónyi rajongó. Ezt kommentálni sem kell.
Egy héttel később olvastam el, és akkor ehhez hasonló gondolataim támadtak:
Valamiért olyan nehéz most leülni, és összeszedni a gondolataimat róla. Az előbb még magamban megfogalmaztam, olyan jól hangzott. Ám most így helyet foglalva eszembe se jut, hogy az imént mit találtam ki.
Elolvastam, kész, vége. Boldog, csodálatos véget talált ki az írónő, le a kalappal előtte. Szerintem nem sokan várták ezt. Én mégis örülök annak, hogy Harry életben maradt, és a barátai is virulnak. Az osztályban sokan Voldemortra voksoltak, de én végig kitartottam a mellett, hogy a főhős nem fog meghalni. Elvégre én is egy író volnék! És nagyon jól tudom, milyen nehéz megválni egy-egy szereplőtől. Átérzem, mit érezhetett Joanne akkor, amikor az utolsó pontot is feltette az I-re...
...Sokat fogok még gondolni a kis csapatra, ami az elmúlt hat év folyamán a szívemhez nőtt. Szerettem őket, szeretem őket, és szeretni is fogom őket… mindörökre. Nem is tudom minden gondolatomat összeszedni. Majd később. Igen, később. Akkor sikerülni fog.
És mi van most? Egy évvel és egy nappal később...
Most sem tudom kifejezni magam, ha róluk kell beszélni...
A tévében az írás közben és utána készült riportfilmet adják le. Ezért is jutottak most eszembe.
Hogyhogy jutottak? Joanne és Harry. Mind a ketten...
Mert mit kaptam én tőlük? Az olvasás örömét és fantáziát. Örökre hálás leszek nekik ezért, és szerintem soha, de soha nem fogok kinőni belőle.
Mert télen ahányszor kinyitom majd az ablakot, a beáramló levegőről Ő fog eszembe jutni. Amikor először olvastam, akkor volt az a friss télies illat, ezért...
Hiába leszek öreg, nagymama... akkor is örökre belém ivódott a HP. És ez csodálatos érzés.
Köszönöm, hogy megszületett, még ha ez most furcsán is hangzik. Köszönöm.
Ennyit akartam megosztani veletek, és most egy versrészlettel búcsúzom. Ha már Harry Potter, akkor legyen Harry Potter. ;)
Most van az, hogy nem kellett volna fellépnem a világhálóra. Először a Corvinus honlapján időztem... jó sokat. Megnéztem a kolit, márha felvesznek oda - mert bennem mindig megvan az a pici balsejtelem, hogy nem. És tökre vágytam! Még annak ellenére is, hogy 12 km-re van a sulitól, tehát a tömegközlekedést ismételten nem úszom meg, de legalább nem egy újabb Nagyhalász-Nyíregyháza távolságot kell túlélnem... ;)
Aztán most, hogy belépett hozzám msn-re az egyik osztálytársam, arra gondoltam, megnézem, hova is megy: ELTE BTK...
Megfájdult a szívem. Miért nem jelöltem magyart vagy törit vagy germanisztika-skandinavisztikát??? Sírok, de komolyan. Mert mindegyik érdekel. És a Grace klinika nézése közben arra is rájöttem, hogy én orvos is szeretnék lenni. Szörnyű dilemma. Mert akármennyire utálom a biológiát és a kémiát, meg tudnám tanulni, ha előttem lebegne a cél... És Lucy szerint még jó doktornéni is lenne belőlem... Puszi neki!
Az volt a baj februárban, hogy engem tényleg nagyon sok minden érdekelt/érdekel, így nehezen döntöttem. És vajon jól?
Ilyenkor jön egyik leendő csoporttársam mondata: azért megy NT-re (nemzetközi tanulmányok), mert 1. szereti a nyelveket, 2. szereti a törit, 3. ezt itt komplexen tanulhatja. Szóval annyira nagyon csak nem döntöttem rosszul...
És akkor a problémák után búcsúzom pár Lucytól hallott szóval, amiket ő is csak hallott:
Ez az! Jaj, most nagyon boldog vagyok ám! Végre összehoztam azt a két szereplőt, akikkel sajnos eddig nem sokat foglalkoztam Zsókában, de ezen változtatni fogok! Itt ígérem meg, és tudni kell rólam, hogy minden ígéretemet megtartom... ;)
Amúgy a húgom ma bevonult a táborba (dráma), így egészen egy héten keresztül enyém lesz a tévéje! Most este tudtam rajta filmet nézni, bár nem voltak akkora nagy durranások. (Az én tévém akkor ment tönkre, amikor a Kiadónál jártam fent Pesten.)
Meghánytam-vetettem a dolgot, osztottam-szoroztam, és arra a következtetésre jutottam, hogy holnaptól életmódot váltok. Ebben persze nincs benne az, hogy korán kelek, korán fekszem. Cseppet sem!
Csupán: megpróbálok időt szentelni a sportokra (kerékpár), és őrjítő diétába kezdek. Ami remélhetőleg nem lesz az, és inkább csak a javamat fogja szolgálni. A nyáron eddig két kilót híztam - ami már rekord, mert többet szoktam. De most meg fogok szabadulni azoktól is! Nagyon elhatároztam magam.
Furcsa ilyeneket hallani tőlem, mi? Nekem is furcsa leírni. Nem szoktam ilyenekről beszélni... Na, mindegy, egyszer ezt is túl kell élni.
Közben PJOrsival "öri barik" lettünk a felvi.hu fóruma által... XD A történet az, hogy már nem tudom, hány pontja van, de tökre parázik, hogy nem fogják felvenni a BCE-TK NT-re... Én meg elkezdtem ott nyugtatni, hogy meglesz az, nem kell félni. Elméletben még transzparens-gyártásba is kezdtem (arra az esetre, ha nem vennék fel, mert akkor megyünk tüntetni!), amit ő nagyon szépen megköszönt és megkérdezte, hogy nem lennénk-e "öri barik". Én készségesen igent mondtam a felkérésre... :) Majd meglátom, hogy sül el a dolog... Rákerestem iwiw-en, de semmi értelmeset nem találtam... :(
Imagine-en már több mint 350 kritikánál járok. Ezt mindenképpen meg akartam osztani veletek. Én vagyok a csúcstartó, és ez olyan jó érzés. Remélem, soká jön el a pillanat, hogy megelőz valaki. A második és harmadik helyezettől annyira nem félek, viszont a negyedik GYK-tól már kicsit igen... (én ezen a téren rettegek tőled!) :P
Amúgy Zsókára visszatérve... Ha holnap-holnapután megírom a jelenlegi részt, akkor már csak kettővel vagyok elmaradva a tervezettől, viszont arra a kettőre két hetem lesz! Így közben majd elkezdhetem azt, amit az elvesztett fogadás miatt kell Monámnak megírnom. Az alaptörténete annak is megvan már, csupán kidolgozni kell... ;)
Ma senki se várjon tőlem napi híreket, azaz azt, hogy leírom, hogyan is telt a napom. Most nem erre vagyok ráhangolódva, hanem teljesen más dolgokra.
Reggel például rögtön olyan hírrel taglóztak le, hogy azt el sem tudnátok hinni. Imagine-ről páran tudnak róla, és szerintem az illető nem szeretné, ha elmondanám, így megmarad azok titkának, akik ismerik a történetet.
Viszont gondolkozásra késztetett az a Valaki (így fogom hívni, mert máshogy nem tudom). Milyen témában?
Nos…
Mindannyian másak vagyunk, máshogy fogunk fel dolgokat, mások a képességeink, s ezeknek megfelelően próbálunk élni, próbálunk új dolgokat megismerni. De magunkat tudjuk mindvégig adni? Valakinek ez nem sikerül, és inkább álcák mögé bújik, ahogy teszem ezt én is, meg még jó páran.
Mert tudjátok rólam, hogy Dézi Hannának hívnak, és hogy ez nem az eredeti nevem. És ti szépen el is hiszitek. Jól van ez így? Ilyen hiszékenyek az emberek? Látják még a jót a másikban akkor is, ha az közben nincs ott.
Persze én találtam ki Hannát, és manapság már felülkerekedett rajtam, de én akkor is megmaradok Julcsinak, akinek az édesanyám keresztelt a nővéremnek köszönhetően. Nem is akarom elfeledni, ki vagyok, mi vagyok, és másokat sem szeretnék becsapni. Ha bővebben érdeklek valakit, csak kérdeznie kell, és én válaszolok, mert van egy olyan különleges tulajdonságom, hogy mindent meg akarok válaszolni, még akkor is, ha magáról a kérdés tartalmáról fogalmam sincs. Ez vagyok én.
Az álarcok. Miért bújik valaki egy ilyen mögé? Mindenki más okból. Hogy én mégis miért? Ezt nem igazán tudnám megválaszolni. Azt sem tudom, miért találtam ki anno először Láza Liát, aztán Dézi Hannát. Valahogy jó érzéssel töltött el, hogy más lehetek, mint aki, pedig szeretek önmagam lenni. Mindez talán a színjátszásra vezethető vissza.
Egy hosszú dráma az élet, amiben mi játszzuk a főszerepet. S rajtunk áll vagy bukik a dolog, hogyan végződik ez a sokáig tartó színjáték. Ha én úgy akarom leélni, hogy közben másnak adom ki magam, a saját jogom, szabad világban élünk. De ha úgy döntök, hogy Hannát kitörlöm azok életéből, akikkel kapcsolatba lépett, az is a saját szívem egy álláspontja. Remélem, ilyen lépésre sosem kerül sor… Nem, mert Hanna már úgy hozzámnőtt, hogy ha kiszakítanák belőlem, akkor sosem lehetnék újra önmagam. De jól van ez így?
*
Lucynak msn-en volt egy nagyon jó mondata. Arról beszélgettünk, hogy kinek van igazi barátja és kinek nem. Én még egy ilyen társat sosem találtam. Nővéremnek ott van a másodunokanővérünk, a Húgomnak Anna és Pam (nem eredeti nevek), és nekem? Én senkivel sem vagyok olyan kapcsolatban, aki számomra annyi mindent jelenthetne, mint a testvéreimnek az előbb említett személyek.
Hol is szerzik általában az emberek a barátságot? Óvodában, iskolában… Nagyrészt. Mindig hittem, hogy vannak barátaim. De most kell belátnom, hogy nincsenek, engem állandóan kihasználtak, ez a szomorú tény. És őszintén bevallom: hagytam magam, mert észre sem vettem a dolgot.
Itt jön tehát Lucy nagyon jó mondata: rossz társaságba keveredtem.
Bezony. Folyton csak rossz társaságba… *sóhaj*
És ma Grace klinikát néztem, ami nem meglepő… Inkább benne George egy mondata, amire pontosan már nem emlékszem, de a lényege az volt, hogy: a középiskolában azért nem érezte jól magát, mert más volt, mint a többiek. De aztán jött az egyetem.
Na, én is erre várok. Hátha az egyetemen megtörik a jég, és végre találhatok egy olyan barátnőt (vagy barátot – mert én hiszem, hogy lehet nő és férfi között barátság!), akire egész életemben számíthatok, és ugyanígy ő is rám… Szép álom, de bízni kell benne, és akkor hátha valóra válik. Hiszen az ember társas lénynek teremtődött, magányosnak nem jó lenni. (Ilyenkor látszik, mennyire egyedül érzem magam: trilógiát írtam két éve erről a témáról…)
*
Nem jó függőnek lenni. Ezt én mondom, aki sok mindennek voltam már a függője.
Kezdjük a legelsővel, ami úgy két éves koromtól kezdve egészen tavalyig kínzott. Bindergettem a hajam, vagyis a kezem állandóan a hajamban volt, és folyton piszkáltam vele, amitől nem csak hülyén néztem ki, hanem a hajamnak sem tett jót. De ahogy elkezdtem növeszteni, valahogy rávettem magam, hogy leszokjak. És lőn csoda! Egy jó ideje már nem azon kapom magam, hogy megint a kézfejemre kell ütnöm, amiért azt csináltam. És ez olyan felemelő érzés!
Majd a sorozatok. Kimondhatatlanul függő vagyok… vagyis azt hiszem, voltam. Ezt annak a számlájára írom, hogy nincsenek barátaim, és a tévé elé menekültem.
Azt hinné az ember, hogy a korai stádium után (általános iskola utolsó évei, amikor a dél-amerikai szappanoperák hódítottak) már nem jöhet újabb löket. Pedig igen.
Januárban még elmondhattam magamról, hogy heti 16 sorozatot nézek. (Megcsömöltem, ezért drasztikusan mindegyiket abbahagytam. A hirtelenség a legjobb eszköz. Azonnal abba kell hagyni, nem szabad engedményeket hagyni…) Belegondolni is rossz most, hogy mik voltak azok. Aztán jött a net, és folyamatosan lekoptam róluk.
Viszont most itt a nyár, és megint kezdek a rabjukká válni. Még szerencse, hogy a tévém tönkrement, mert így választanom kell a tévé és a net között… Ez nem jó így, de legalább már nem egyszerre megy az egész.
Szerintem három-négy sorozat még egészséges, de több már semmiképpen sem. Most egyet nézek…
A net. Emlékszem, valamikor még az iskolában említettem valamelyik volt osztálytársamnak, hogy én mennyire nagy függő vagyok. Bizony, ez volt a helyzet. Talán még ma is ez van, de már nem vagyok ebben olyan biztos.
Nem jó valaminek a foglya lenni. A múltkor téma volt Imagine-chaten az alkoholizmus… vagyis az italok. Hogy én miért vetem el annyira őket? Szerintem azért, mert ismerem magam, és tudom, hogy ha először nem is, kis idő után annyira a hatalmukba kerítenének, hogy még egy intézetben se nagyon tudnának leszokatni róluk. Megelőzöm a bajt.
Ugyanez a dohányzás és a drogok…
De a netnél jártam!
Még suliban az osztálytársamnak említettem. Igen, mert ahogy hazajöttem, első dolgom az volt, hogy a gépet bekapcsoltam, és felléptem a világhálóra. Már a tanulás rovására is ment, pedig amúgy sem voltam az a magolós típus. Éreztem, hogy az úgy nem jó, ezért egy napig szüneteltettem… És semmi bajom nem volt tőle.
Ezért manapság már nem is nagyon izgat, ha csak délután kapcsolom be a gépet és csatlakozok a hálóra… egyszer le kell szoknom róla… főleg azért is, mert jön az egyetem, és nem hiszem, hogy lesz időm egész nap a gép előtt ülni.
Az írás.
Öt éven keresztül megszállott voltam… két éve volt egy időszakom, amikor egy hónapig nem írtam, meg idén. Először rosszul éreztem magam, majd elvonási tünetek (étvágytalanság, fáradékonyság, rossz álmok, hallucinációk stb.) jelentkeztek rajtam, de azt hiszem, erről már szóltam is valamelyik bejegyzésben.
Miközben pihentettem, nem is volt időm foglalkozni vele egyébként. Hiszen a szóbelire „készülgettem”. Ám utána újra belevetettem magam, és ma újra érzem azt a fonalat, amit már régóta nem.
De azért azt hiszem, hogy az írás örök mániám lesz. Lássátok: életem leghosszabb blogbejegyzését olvassátok most…
Nem is tudom, ennyi minden után milyen összegzéssel kellene búcsúznom. Hallani még fogtok rólam, nem vagyok én olyan kegyetlen (csak Meriről mind a négy könyvemet töröltem…), hogy hirtelen eltűnjek, nem merném megcsinálni a lelkiismeretem miatt.
Mindenesetre függőnek lenni nem jó, és szerintem egyszer mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy mi az, amiről le kellene mondania annak érdekében, hogy testi-lelki egészségét megőrizhesse. Én már pár dologról lemondtam, és így visszagondolva: jól tettem…
Legyetek rosszak! – Mert jónak lenni olyan unalmas…
Újra jelentkezem. Manapság abszolút nincs időm blogra, pedig nagyon jól esik ide írni.
Jelenleg is Zsókán dolgozom, a 37. fejezeten, ami egyharmadig már készen van. Előreláthatólag ez hosszabb lesz, mint bármelyik eddigi rész, bár lehet, hogy most kiabáltam el a dolgot. Upsz!
Amúgy tudjátok, hogy mi a jó ebben az egészben? Hogy újra úgy ülök le Zsóka felé, mint talán utoljára egy éve: kedvvel. Szívesen írok minden egyes betűt, szót, a mondatokat örömmel formálom. Ezt már nagyon régen éreztem, ezért is vagyok most kivételesen nagyon boldog, és ezzel párhuzamosan optimista... :D
Nem is tudom, át tudjátok-e érezni, milyen öröm ez számomra. Mint korábban említettem, pár hétig szüneteltettem Zsókát, aminek csak haszna lett. Jól jött a kis pihi nemcsak nekem, de Mysterious Valley lakóinak is... ;)
Aztán ma nagy fába vágtam a fejszémet. A könyvtárból kihoztam két könyvet. Az egyiket Stephen King ajánlja, Dennis Lehane: A Mystic River rejtélye, a másik pedig Tolkien bácsitól A Hobbit... :) Hogy mikorra olvasom ki őket? Az nagyban a jövő zenéje... ;)
Ma olyan finnes az idő. Az illatok, a levegő, az időjárás... a madarak csicsergése... ezek mind a két évvel ezelőtti két hétre emlékeztetnek. Kicsit fülledtség is van, de az mikor nincs? Nosztalgikus perceimet-óriáimat élem, és ez olyan jó. Azt hiszem, bele is szövöm majd Zsókába valahogyan...
Két szomorú hírrel is szolgálok. Bár az egyik annyira nem is. - Kovács Ági a hétvégén abbahagyta a versenyszerű úszást. Ahogy mutatták a képeket, akaratlanul is könnyek fakadtak szememből, Atlanta óta (12 éve) ismertem és szurkoltam neki, erre most visszavonul... - Kolonics György (kenus) tegnap váratlanul meghalt, valószínűleg valami volt a szívével. Edzés közben lett rosszul, utána meg már nem sokat segíthettek rajta. Szép egy olimpia előtt állunk... Nyugodj békében, Koló!
Búcsúzom is mára, legyetek rosszak - mert jónak lenni olyan unalmas! Puszi, Hanna
Entschuldigung, aber ich werde jetzt auf Deutsch schreiben. Ich möchte ausprobieren, wie gut noch mein Deutsch ist.
Seit einigen Jahren hab' ich gar nicht Deutsch benutzt. Warum? Ich musste die deutsche Stunde nicht besuchen, ich hatte schon das Abitur. Na ja, ich hab' ein bisschen gelogen, weil ich das Deutsch während anderer Stunde benutzt habe. Entschuldige mich! Ich habe es vergessen... :(
Der heutige Tag war schön, obwohl es besser hätte sein können. Ich habe in mein Buch "Zsóka" nicht so viel geschrieben, weil ich jetzt/früher keine Idee habe/hatte. Das interessiert mich überhaupt nicht. Einmal werde ich es beenden und dann werde ich überglücklich aber gleichzeitig auch übertraurig. Muss ich von ihm eigentlich Abschied nehmen? Ich glaube oder lieber hoffe nicht.
Mehrere Dinge fallen mir leider nicht ein. Aber ich musste es unbedingt euch mitteilen. Also das, was mir heute passiert ist. Ich geh schon zum Bett, ich bin so müde.
Ah, noch etwas! Heute habe ich früh aufgestanden, deshalb bin ich jetzt schlafig. Am Morgen haben wir nämlich Sauerkirsche gepflügt. Ich esse dieses Obst nicht so gern, aber ich konnte nicht wählen.
Jetzt wünsche ich jemandem eine gute Nacht. Schlaft viel Schönes!
Ich füge die Übersetzung an.
Küsschen, Hanna
***
Elnézést, de most németül fogok írni. Ki akarom próbálni, hogy még milyen a németem.
Néhány éve már egyáltalán nem használtam a németet. Miért? Nem jártam a német órákra, mert megvolt az érettségim. Na igen, egy kicsit hazudtam, mert a németet más órákon használtam. Bocsássatok meg nekem, elfelejtettem... :S
A mai nap szép volt, bár lehetett volna jobb is. Zsókába nem sokat írtam, mert most/korábban nincs/nem volt ötletem. Egyébként nem érdekel. Egyszer be fogom fejezni, és akkor nagyon boldog leszek, meg egyidejűleg nagyon szomorú is. Egyáltalán búcsút kell vennem tőle? Gondolom - vagy inkább remélem, hogy nem.
Több dolog sajnos nem jut az eszembe. De ezt feltétlenül meg kellett osztanom veletek. Mármint azt, hogy mi történt ma velem. Megyek aludni, fáradt vagyok...
De még valamit! Ma korán keltem, ezért vagyok most álmos. Reggel ugyanis meggyet szedtünk, nem igazán szeretem azt a gyümölcsöt, de nem választhattam.
Most mindenkinek jó éjszakát kívánok. Álmodjatok szépeket!
Akarom mondani: szóval… Tegnap megjártam a fővárost. Hogy mi célból? Elvileg és gyakorlatilag is találkoztam az Accordia Kiadóval. És hogy milyen volt?
Izgultam rendesen. Drága Lucym jött velem, úgyhogy így valamelyest könnyebb volt. Több mint egy óráig voltam bent a pasival. Papolt ott mindenféléről, aminek már a felére sem emlékszem. Bár így utólag visszagondolva: ha vannak egyetemen előadásai, szívesen beülnék…
És a kiadással mi van? A magyar nemzet – jaj, de szeressük – nem támogatja annyira az elsőkönyves írókat. *ugye milyen cuki?* De sebaj, felajánlott egy lehetőséget.
Ki hallott már olyanról, hogy antológia? Mert én – őszintén szólva – csak pár napja ismerkedtem meg a szóval. A lényeg az, hogy vagy 25 másik íróval egyetemben bekerülnék egy könyvbe… mondjuk egy novellával vagy regényrészlettel, és aztán olvasnának az ország egész szegletében, ha azt megveszik. Majd esetleg felfigyelhet rám valaki… A dolog hátulütője, hogy meg kell vennem x példányszámot és saját magamnak terjeszteni. Szerintetek?
A könyvkiadástól nem vette el a kedvem a bácsika, sőt, kb. azokat mondta el, amit én is tudtam. *mennyivel könnyebb egy ismert embernek eladni a könyvét, mint egy ismeretlennek, még ha az ismert emberé nem is olyan jó…*
Nem csalódtam én senkiben, a kedvem sem ment el a dologtól, de tényleg. Csak így meggondolom, hogy meghozom-e azt a pénzbeli áldozatot… És még nem tudom. Mindegy, szeptember végéig gondolkozhatok! ;)
A nap legjobbja az volt, hogy Lucyval *szeretjük a húgokat* úgy kettőtől egészen fél hétig beszélgettünk a West End teraszán, és közben Kreeteeka is társult hozzánk. Lucyval bepótoltuk, amit csütörtökről úgy hiányolt… :) Majd a vonat indulása előtt Griz is megérkezett *tejbeGrizt akar!* és nemcsak integetés volt, hanem egy kicsit vele is beszélgettünk.
Nagyon imádom azt a három csajt! Meg másokat is, de most őket emelem ki. Bocsika mindenki mástól…
A vonattal rendben hazaértem, olvastam, alkottam *a Mona-fogadás írását fejben kidolgoztam, már csak meg kell írni* rejtvényt fejtettem és pihentem.
Este hazaérve még felléptem a világhálóra, adminkodtam, Zsókát frissítettem, meg megnéztem a legfontosabbakat.
Hát ennyi az én történetem. Hogy lesz-e belátható időn belül „könyvespolcos” regényem, azt nem tudom. De ha nem lesz, engem az sem keserít el. A lényeg, hogy most néhányan olvassák, és nekik örömet szerezhetek. Kell ennél több?
Hosszú hallgatás után újra itt. De jó indokom volt rá.
Péntek délután kaptam egy nagyon szép e-mailt. Nagyon nem számítottam rá, régen el is feledtem már. Egy kiadótól jött, nevezetesen az Accordiától. Tehetségesnek tartanak, és ezért szeretnék felvenni velem a kapcsolatot. Volt egy telefonszám, amit egyből felhívtam, de már süket volt.
Egész hétvégén izgatott a dolog, és azért pár embernek szóltam róla, mert nem tudtam magamban tartani. (Lucym volt az első) Ma pedig megbeszéltük a szerda 11 órát a találkozás időpontjaként. Tehát két héten belül harmadszor megyek Pestre. Jó vagyok, mi? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak. Vajon ha már így felmegyek, akkor biztos lehetek abban, hogy megjelenik írásom? Vagy meglátnak és elzavarnak? Tudom, tudom... bízzak már egy kicsit magamban. De ha egyszerűen nem megy?
És melyik írásom keltette fel az érdeklődésüket? Zsóka? A magányos sólyom? Audrey? Vagy a Végleges hazatérés? Jó lenne tudni. Legjobban Zsókának örülnék, vagy a másodiknak, mert a másik kettő igen nagy átjavításra szorul... Egyszer mindent el kell kezdeni. :)
Jaj, nem akarok nagyot csalódni. Inkább megyek úgy oda, hogy nem is fog megjelenni a könyvem... nem akarok koppanni. Nem igazán.
De mi lenne, ha minden jól sülne el? Egy öt éves álom válna valóra... Igaz lenne? Lehet ilyen szerencsém? Év elején jósoltattam magamnak, és abban az állt...
Pénzt látok, hamarosan, ami sok munka és idő befektetésének eredménye, és belőled indul ki az, ami a pénzt hozza. Ez most bonyolult megfogalmazás, de biztos vagyok benne, hogy érted, mivel te is író vagy, akárcsak én. A munkáddal kapcsolatban abszolút sikereket látok, egy elég erős érzés kerített a hatalmába, úgy látom, sőt érzem, hogy ez a siker olyan lesz, mint amikor a kis virág, amelyik eddig árnyékban volt, most a napra kerül, és hirtelen kivirágzik. A munkádban látok még egy hosszabb utazást...
Kezdjek hinni a jóslásban? Bár eddig is hittem, csak nem olyan mértékben. Mindezidáig kétkedve pillantottam az ilyen hozzászólásokra, de talán most még jobban fogom csodálni az ehhez hasonló képességekkel megáldott embereket. :D
Nem tudom, hogyan érintene a siker szele. Megváltoznék? Ugyanolyan maradnék? Nem tudom. Valamennyire biztosan változnék. De mennyire? Jó kérdés...
Amúgy anyunak és apunak is bejelentettem. Anyunak mosogatás közben. Rámnézett, és értetlenül bámultuk egymást. Aztán már nem is tudom, mit mondott. Nem emlékszem. Ilyenkor nem jó az a híres szivacsmemóriám! De elengedett, mást nem tudott volna tenni. Aztán apunak tévézés közben árultam el. Volt egy különleges kifejezés, amit hallatott, sajnos már arra sem emlékszem. Mi van rövidtávú memóriámmal? Ő sem ellenkezett...
Délután sokat olvastam. Már csak azért is, mert mi adminok összedugtuk a fejünket, és mi fogjuk összeállítani a Kiemelteket Imagine-en. Jó történetekre akadtam rá, és moderálás közben is volt egy nagyon szuper. Aztán meg egy úgymond... egy... pornóval telített cselekmény. 95%-ban csak az volt benne. Elutasítottam, és most várom, hogy mit reagál rá az illető. Amúgy is elküldtem volna, annyi hiba volt benne...
Kíváncsian várom a szerdát. Találkozok a Kiadóval, Lucyval, Kreeteekával és talán még Grizzel is. Nagyon szép nap lesz, már előre látom.
Legyetek jók és örüljetek velem, mert talán az a kis virág most kezdett el virágozni... ;)
Július 3. Ez a nap nem azért lesz fontos számomra, mert július 2-a után jön és megelőzi július 4-ét (ami mellesleg a Függetlenség Napja), hanem teljesen más indokból.
Ezen a napon TÍZ olyan fiatallal találkozhattam, akikkel nagyon szerettem volna. (Persze hiányzott még egy-két ember, de sebaj, legközelebb ők is ott lesznek!)
Köszönöm a szép napot: Grizabella, Kreeteeka, Espero, GYK, Cassy, Lucy, Zora, Siri, Yumi és PSB.
Reggel korán keltem, de hála az égnek, tudtam aludni előtte.
Már maga a buszút érdekesnek ígérkezett, ugyanis aki mellé leültem, az elkezdett beszélgetni velem. Nem tudom, hova valósi volt, csak annyi biztos, hogy Angyalkának hívták. Megkérdezte tőlem, hogy hol találhat meg egy utcát Nyíregyházán, és én útbaigazítottam. Amúgy meg idén érettségizett, külföldi (édesapja afrikai, anyja magyar) és nevelőszülőknél lakik. Táncolni szeretne, de a „szülei” nem engedik, így egészségüggyel megy tovább. Jót beszélgettem vele.
Aztán felszálltam a vonatra (életemben először egyedül!) és izgatottan vártam, hogy Cassy társuljon hozzám.
Találkozásunk vicces volt, mert én pont a wc-ről jöttem ki, ő meg akkor szállt fel. Én nem is mertem volna meg, ha ő meg nem szólít… XD
Úgy beszélgettünk a következő két órában, mintha már régen ismernénk egymást… Ami végül is megvan, hiszen msn-en már társalogtunk párszor. Csakhogy élőben minden más.
Kicsit késve érkeztünk, a vonat vesztegelt a Keleti előtt, ezért. Közben Lucy és Kreeteeka is már írt sms-t. Majd az óra alatt megtaláltuk őket, miközben serényen dolgoztak. PSB ugyanis már megérkezett, csak vele még nem futottak össze… De Lucyval elindultunk egy körútra, és végül ráleltünk az elveszett báránykánkra.
Már csak Saci hiányzott, végül ő is megérkezett, bár először elhaladt mellettünk…
A teaház (Sirius – ha már szeretjük Pottert) még nem volt nyitva, mikor odaértünk, de sok jó ember – író – sok mindenre képes, így feltaláltuk magunkat…
Az egész délután nagyon jól sikerült. A bemutatkozásokon jót nevettünk, felismergettük egymást… meg utána az idézetek is fantasztikusak voltak *bár Hanna nem sokat ismert fel* Gratu Lucynak és GYK-nak a keresésért.
Azt sajnálom, hogy Lana szavaiból nem alkottunk semmit, de hátha majd egyszer… Ugyanis ami késik, nem múlik. ;) És a végén Kreeteeka útjára indított valamit, majd Griz is írt hozzá és PSB, meg még nem tudom, hogy ki. Én röhögtem rajta, pedig azt mondták, nem is olyan vicces. :( Na, mindegy. Azért majd kíváncsi leszek rá, ha felrakják az oldalra!
A hazafelé út. Lassabban telt, mint reggel, ismét Cassyvel töltöttem az időm nagy részét. Nagyon jó volt vele… Még jobban megismerhettem. És szerintem már az egész vonat unta, hogy mi ott vagyunk. XD
Jaj, majdnem elfelejtettem a Nőt megemlíteni! Nem egymás mellé szólt a helyjegyünk, de olyan nincs, hogy ne ülnénk egymás mellett. Az első nő nem ment bele, hogy átüljön. A második belement volna, ha akkor nem háttal kellett volna ülnie. Így visszamentünk az elsőhöz, aki végül „nem szívesen”, de átült. Most mi volt olyan nehéz benne? Nem mindegy, hol üli végig azt az időt, amíg a vonaton van? Szerencsen vagy Tokajban szállt le, már nem is tudom pontosan.
Két órát vártam a buszra, de a nap miatt megérte. Közben gyönyörködtem Nyíregyháza éjszakai panorámájában (a templomok, a terek, a szobrok…). Mondtam már, hogy imádom az ilyeneket? Mármint a nevezetességeket. Főleg most, hogy láttam őket éjszakai fényben. Őrült vagyok, ezt tudom – meg idegenvezető is, bár ennek semmi köze hozzá… annyira.
Örülök a tegnapi napnak, és annak a TÍZ embernek, akivel találkozhattam. Soha nem fogom elfelejteni... Nem, mert örökké az agyamba véstelek benneteket... :)
Ugye, még fogunk találkozni? De akkor már többen, jó? Idén nyáron esetleg? Hm?
És akkor a képek elérhetőek, ha valakit érdekel: itt.
Találkozom 10 olyan valakivel, akik elég közel kerültek hozzám az elmúlt fél évben, és most láthatom őket teljes valójukban! *előrejelzések szerint Hanna lesz a legkisebb, már megszokta - legyint*
Sütöttem asszonykontyot *már ha ő az Űrbüfé egyik cukrásza* és zöld szoknyában, fekete topban és csíkos ingben megyek, meg a finnes rikítózöld táskámmal! XD
Ez lesz a legrövidebb bejegyzés, mert csak ennyit akartam megosztani... Holnap nem jövök, viszont pénteken annál hosszabban! :D
A tegnapi napom kicsit hosszú és fárasztó volt, de túléltem!
Végül fél ötkor keltem, aztán felráztam a húgomat, aki nem volt egy szép látvágy, öt tízkor beültünk a kocsiba és az irányt Pestnek vettük. Lóci drága az első két órát végig aludta, én magam is fáradt voltam, amúgy meg minden rendben volt. Apu vezetett, és a végén, amikor nem mentünk le azon a lejárón, amin kellett volna, akkor kicsit pipa volt... A megfordulás nem ment neki... mármint hogy visszamenjünk, eltérült Fót irányába, csak többszöri figyelmeztetés után vette észre, hogy még mindig rossz irányba megyünk... Aztán olyan háromnegyed tízkor megérkeztünk Kistarcsára! Az Auchan parkolójában találkoztunk a nővéremmel és a sógorommal, aztán meg elmentünk hozzájuk.
Szép, nyugis környék, ahol házat vettek. És van egy aranyos kutyájuk, Néró! De csak Nécinek becézik... Őrült egy állat, ugatja a kocsik kerekét - egyszer még baj lesz belőle!
Körbevizslattuk a terepet, apu tanácsot adott, hogy ide ezt kellene csinálni, oda azt (növény téren), majd összeállították az asztalt, amit tőlünk kaptak nászajándékba. Már annál ebédelhettünk.
Kicsit unalmas volt, főleg azért is, mert beszédtémánk annyira nem volt, viszont Tamás bá (sógorom édesapja), miután apuval megittak egy mézes szilvát, már ontotta magából a szavakat.
Megnéztük az Egyiptomban készült képeket, majd az esküvőibe is belevágtunk, úgyhogy egy óra alatt potom 1500 képet láttam, nem tudom, mit jegyeztem meg belőlük...
Az ebéd finom volt... :) Nem reklámozom a menüt, átlagos vasárnapi kaja, csak hétfőn.
Nővérem még mindig a leánykori nevén marad, ugyanis a nászút miatt nem tudták elintézni a névváltoztatást. Kicsit csalódott is volt emiatt, mert így még továbbra is hajadonnak fog látszódni. Ez a legkisebb probléma, ha akarja, amúgy is használhatja bemutatkozáskor a férjezett nevét... És decembertől meg már igazán más lesz a neve - hivatalosan is... Akkor jönnek legközelebb...
Most éppen a repülőn vannak, jó egy órája hívott, hogy már megérkeztek a reptérre. Útban vannak Írország felé...
Hétkor indultunk haza... én vezettem. Fárasztó volt, főleg azért is, mert az elmúlt két hétben még mindig nem sikerült kipihennem magam. De rendben megérkeztünk, nagyon tetszett az autópálya, főleg a sötét szakasz... XD Imádok vezetni, mondtam már? *négy hét múlva lesz két éves a jogsija :P* Tizenegykor befeküdtem az ágyba és... *álommanók*
Jelentem: végre nem vagyok fáradt! Elmúlt, az éjszaka jót tett nekem... :)
És ma elolvashattam Lucy ficét is, ami boldoggá tett, mert már egy hónapja ácsingóztam rá... Ezúton is gratulálok neki hozzá!
Holnapután tali! Jaj, azt is úgy várom már... Holnap sütök, készülődök, hogy csütörtök reggel csak ki kelljen mennem a buszhoz meg a vonathoz... :) ;) Zsongok, az tuti... :D Amúgy meg még mindig nem tudom, mit vegyek fel... egy napom még van eldönteni...
