Ihlet nélkül

Fejezetek
(Nagyhalász, 2006. április 03.)

Alig kettő hét, s betöltöm a tizenhetet.
És magam belülről csak üresnek érezhetem.
Nincs egy szó, egy gondolat, mely leírható.
Kiürültem, most már vagyok eldobható.

Persze élni még akarok, csupán azt mondom,
Hogy az ihlet szárnyán most éppen nem szállok.
Pedig olyan jó! Olyankor örömteli minden…
Minden dolog, ami körülvesz engem.

Ám mostan szomi vagyok, ajaj!
De érzem, jön még majd egy új hajnal!
Nem sokára pirkadatkor érezni fogom,
Hogy az ihletet újra a markomban tartom.

Akkor talán befejezem a két könyvet,
Amik jelenleg még parlagon hevernek.
Ezek lesznek egykor a legeslegjobban,
Mert őket bizony sokszor átgondoltam.

Az a nap eljön, csak tizenhármat alszok még.
S tudni fogom, mikor felkelek szülinapom reggelén.
Idősebb leszek, érettebb, okosabb, megfontoltabb,
S könyvemben egy új fejezet nyílik, egy új oldal.

Abszolút átérzem most az akkori helyzetem, noha ez két éve volt. Most idősebb vagyok, de a lényegen nem sokat változtat... Szinte semmit! Zsókát kellene írni, de nem megy. Valószínű, hogy az érettségi is gátol ebben... Lenne már vége! Olyan jó lenne!


Ő vitte el az ihletem! Ő bizony! Hozd vissza, kérlek szépen!!! *sírva könyörög*